Emléktúra a Gyimesi-szorost védő hősökért

A II. világháborúban a Gyimesi-sorost védő 32-es határvadászoknak állítanak emléket azzal a turistaúttal, amely Gyimesközéplok határából a Kondra kereszt érintésével vezet Csíkszenttamásra és Csíkszentdomokosra.

Rédai Botond

2010. augusztus 25., 17:342010. augusztus 25., 17:34

2010. augusztus 25., 19:052010. augusztus 25., 19:05

Galéria
Dr. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója elmondta, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület, a Hargita Megyei Mentőszolgálat alkalmazottait felvonultató ProAmb Egyesület, illetve a Salvamont Hargita megyei hegyimentő szolgálat együttműködésével létrejött 25 kilométer hosszú túra nyomvonala megegyezik azzal, amelyet a szovjet bekerítésből kitörő honvédek használtak. Kijelölésének forrásául Sebő Ödön főhadnagy A halálraítélt zászlóaj című könyve szolgált.

Péter Szilárd kihangsúlyozta, ezentúl minden évben megszervezik az emléktúrát, amelynek tanösvény jelleget szeretnének biztosítani. Ez tulajdonképpen azt jelenti, az út mellett olyan információs táblákat fognak elhelyezni, amelyek révén a turista információkat szerezhet a térségben történt eseményekről, az ott szolgált katonák felszereléséről, illetve az alkalmazott hadi taktikákról. A túrán részt vevőknek a gyülekező vasárnap, augusztus 29-én reggel 8 órakor lesz a gyimesközéploki Csángó panziónál. Köszöntőbeszédet mond, majd rövid előadást tart Illésfalvi Péter hadtörténész, ezt követően a résztvevők elindulnak a már említett útvonalon. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet

Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet
2026. január 11., vasárnap

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén

A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén
2026. január 11., vasárnap

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök

A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök
2026. január 11., vasárnap

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
2026. január 11., vasárnap

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Halálos is lehet az utcán éjszakázni a rendkívüli hidegben

Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.

Halálos is lehet az utcán éjszakázni a rendkívüli hidegben
2026. január 11., vasárnap

Rohamosan emelkednek az állami költségvetési intézmények tartozásai

A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.

Rohamosan emelkednek az állami költségvetési intézmények tartozásai
2026. január 11., vasárnap

Téli csoda Csíkszéken

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.

Téli csoda Csíkszéken
Téli csoda Csíkszéken
2026. január 11., vasárnap

Téli csoda Csíkszéken

Hirdetés