
Fotó: Kristó Róbert
Ahogy korábban a diákokéra, úgy az ingázó pedagógusok költségtérítésére is felső határt állapított meg a kormány. Annak érdekében, hogy a bérletek árát továbbra is nagyobbrészt vissza tudják fizetni a tanítóknak, tanároknak, számos önkormányzat kiegészíti a szabályozás szerint megtéríthető összeget.
2014. február 25., 17:562014. február 25., 17:56
2014. február 25., 18:032014. február 25., 18:03
Korlátozta a pedagógusok ingázási költségeinek megtérítését a kormány. Csukás Leventétől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség gazdasági igazgatójától megtudtuk, január elsejétől az ingázó pedagógusok költségtérítésére is alkalmazzák azt a képletet, amit korábban a diákok ingázása esetében vezettek be. A 2013-as évi, 356-os számú, az idei költségvetésre vonatkozó törvény ötös függelékének ötös számú lábjegyzete szerint három kilométeren belüli távra bérletenként havonta legtöbb 26 lejt, efölött pedig – legtöbb ötven kilométeres távra – kilométerenként további 2 lejjel növekvő összeget lehet megtéríteni az ingázó pedagógusoknak a bérletek árából. A lábjegyzetben megfogalmazott szabályzat tisztázására később pontosítást tett közzé az oktatási tárca, eszerint a személyzeti költségek között nem lehet ingázást fizetni a pedagógusoknak.
Csukás Levente elmondta, az iskolák az áfából visszaosztott anyagi költségek keretében téríthetik meg a megszabott felső határig a pedagógusok ingázási költségeit. A tanintézetek anyagi költségeihez hozzájárulhatnak ugyanakkor az önkormányzatok is, ha van erre forrásuk, és ezen költségvetési tétel keretében kiegészíthetik a pedagógusok költségtérítését – közölte a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója. Tájékoztatása szerint tavaly az áfából visszaosztott anyagi költségekből fizethették vissza az ingázók bérleteit, korlátozás nélkül. Volt ugyanakkor település, ahol a költségtérítést az önkormányzat vállalta, az iskola pedig az anyagi költségeket másra használhatta.
Az önkormányzat fizet
Csíkszentimrére az Arany János Általános Iskolába 16 pedagógus ingázik, közülük tizenhárman minden nap. Ferencz Károly iskolaigazgató ismertette, náluk eddig is a helyi önkormányzat biztosított finanszírozást a pedagógusok ingázási költségeinek megtérítésére, és erre az évre is jóváhagyták erre a célra a pénzt. Ebből nem tudják teljesen visszafizetni a bérletek árát, hetven-nyolcvan százalékban térítik meg az ingázási költségeket, de ez is több, mint amennyit az újonnan bevezetett szabályozás alapján kapnának a pedagógusok – vázolta az igazgató. Hozzátette, nem egyértelmű az erre vonatkozó szabályozás, és számít arra, hogy a tanfelügyelőség tisztázza majd az eljárási módot ez ügyben.
Iskolabusz viszi a pedagógusokat
Csíkszentgyörgyön az iskolabusszal oldották meg azon pedagógusok szállítását, akik nem a településen élnek – tudtuk meg Tamás Sándortól, a Gál Sándor Általános Iskola igazgatójától. Hozzájuk 9-10 pedagógus ingázik, túlnyomó többségük Csíkszeredából.
Költségtérítés két forrásból
Két forrásból térítik meg az ingázóknak az autóbuszbérlet árát Csíkmadarason. A helyi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója, Császár Sándor elmondta, az áfából visszaosztott anyagi költségekből biztosítják az ingázóknak az új szabály szerint megtéríthető összeget, ez azonban csak a legalacsonyabb szállítási költség 35 százalékát teszi ki. Ezen összeg kiegészítésére az önkormányzattól kértek támogatást, és ezt meg is kapták, így majdnem teljesen vissza tudják fizetni az autóbusszal ingázók által kiadott pénzt – közölte az igazgató. Ismertette, a Csíkszereda–Madaras távra havi 162 lejbe kerülő autóbuszbérletet vették a költségtérítés alapjául, azok számára is, akik autóval ingáznak. Nem tudják megtéríteni ugyanakkor a költséget, ha például valamelyik tanárnak délután kell visszamennie az iskolába. Madarason tavaly teljes mértékben az önkormányzat biztosította az ingázók bérleteinek visszafizetésére a pénzt.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.
Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.
szóljon hozzá!