
Fotó: Kristó Róbert
Habár nehéz volt becsalogatni az Élő Könyvtár elnevezésű eseményre az embereket, akik betértek a Sapientiára, azok megtalálták a maguknak való „olvasnivalót”. Csütörtökön délután még bárki beszélgethet előítéletekről, sztereotípiákról az élő könyvekkel.
2013. november 06., 19:282013. november 06., 19:28
2013. november 06., 19:352013. november 06., 19:35
Elmélyült beszélgetéseknek lehettünk szemtanúi szerdán délután négy órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem előterében, az előítéletek csökkentése, a másság elfogadása érdekében szervezett Élő Könyvtár című programon. A csíkszeredai Elfi Egyesület és a Green Zone Egyesület által szervezett programon olyan személyekkel, azaz élő könyvekkel beszélgettek illetve beszélgethetnek még csütörtökön délután is az érdeklődők, akik nemre, életkorra, vallásra, képzettségre, etnikai, illetve faji hovatartozásra vonatkozó előítéletekkel vagy sztereotípiákkal szembesülnek vagy szembesülhetnek.
Az olvasók legtöbb negyven percre „kölcsönözhettek” ki egy könyvet – akik különböző hivatású emberek –, majd miután elolvasták egy másikat „kölcsönözhettek”. A húsz meghívott és önkéntes között volt többek közt pap, pszichológus, tanár, mediátor, nevelő és fogyatékkal élő személy is.
Nehéz idecsalogatni az embereket, de aki bejön annak sikerül választania a könyvkínálatból. Vannak olyanok is, akik céltudatosan érkeznek és döntenek” – tudtuk meg Antal Dászkel Ildikótól, az Elfi Egyesület elnökétől.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!