
Fotó: Kristó Róbert
Helyükre kerültek a közlekedési táblák, a hétvégén pedig a gyalogátkelőket is megfestették Csíkszereda központjában, a módosított forgalmi rend részeként.
2013. november 18., 10:352013. november 18., 10:35
2013. november 18., 11:082013. november 18., 11:08
Habár csak szombaton festették fel az új gyalogátkelőket, a közlekedési táblák már hét közben a helyükre kerültek, így tesztelni lehetett, hogy mennyire csökken a torlódás a csíkszeredai Piac és Kossuth Lajos utcák találkozásánál. „Itt állok, és úgy látom, működik” – jelentette telefonon szerkesztőségünknek a változtatást kiötlő Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. A helyszíni szemlénkkor – pénteken – mi is azt tapasztaltuk, hogy kissé valóban gördülékenyebben folyik az autós közlekedés, mint addig. A polgármesteri hivatal mindössze annyit változtatott, hogy a Kossuth Lajos és a Piac utcák találkozásánál lévő két gyalogátkelőt néhány méterrel odébb költöztette: a Korall üzlet előtti, Kossuth utcai átjáró átkerült a kereszteződés bal felére, a Piac utcai átjárót pedig a útkereszteződéstől tíz méterrel visszább festették fel. Előbbitől a városvezetés azt reméli, hogy a Kossuth utcán a Hargita utca felől érkező forgalmat a gyalogosok átkelése lassítani fogja, így kissé könnyebb lesz a Piac utcáról rátérni a Kossuth utcára. Utóbbi munkálat célja, hogy a gyalogátkelőn átjutó autósnak már csak a jobbra térésre kelljen figyelnie.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!