
Fotó: Veres Nándor
A megszokott helyeken és változatlan árakkal várják a strandolókat a csíkszéki fürdők. A létesítmények nagy részében csak kisebb felújítási munkálatokat végeztek.
2014. június 12., 17:012014. június 12., 17:01
2014. június 12., 17:092014. június 12., 17:09
Csíkszereda három strandja közül kettő áll a strandolni vágyók rendelkezésére, a Jégpálya negyedit ezen a nyáron sem nyitják meg.
Legkorábban a zsögödi strand nyitott
Tavaly már május elején, idén csak május végén töltötték meg a medencéket a zsögödi strandon. „Ugyan már több mint két hete működik a strandunk, az igazi strandszezon viszont csak most kezdődött el” – mondta Böjthe István. A két medencét megtöltő ásványvíz hőmérséklete 19 Celsius-fok körüli. Az üzemeltetőtől továbbá megtudtuk, a belépő ára nem változott a múlt évhez képest: 6 lejbe kerül a felnőtteknek, 4 lejbe pedig a gyermekeknek. A harmincnapos bérletért azonban valamivel többet, 100 lej helyett 120 lejt kérnek. „A teniszpályánk bérlése egy órára 15 lejbe kerül, lefoglalni a 0747-275 522-es telefonszámon lehet” – árulta el a működtető.
Három medencében lehet csobbanni
A Szécsenyben található Szeredai fürdő pénteken nyit. „A napokban végeztük el a karbantartási munkálatokat, újrafestettük a medencéket és a lábmosó medencéket, megnyírtuk a gyepet, rendbe tettük a lábteniszpályát, székeket, napernyőket, asztalokat helyeztünk ki” – sorolta Karácson Szilárd, a Szeredai fürdő egyik működtetője. Három medencét töltenek fel, a víz hőmérséklete pedig 22-27 Celsius-fok közötti. A jegy ára nem változott: a felnőtteknek tíz, a gyermekeknek öt lej a belépő. Büfét is működtetnek, továbbá sütési lehetőséget is biztosítanak a strandolóknak. Újdonság, hogy a teraszon kivetítőn követhetők a labdarúgó-világbajnokság mérkőzései.
Helyzet vidéken
A csíkdándalvi Dugásfürdő működtetője, Farkas Vencel érdeklődésünkre elmondta, készülnek a strand pénteki megnyitására: lekaszálták a füvet, a medencéket kétszer kimosták, majd feltöltötték. „Valamiért gyenge lett a víz hozama, ezért a megszokott 36 óránál is több időbe telt a nagy medence feltöltése, a kicsi szerencsére hamar feltelik, két-három óra elég hozzá” – mondta Farkas. A belépőkkel kapcsolatban megtudtuk, a felnőttek számára idén egy lejjel drágább lesz a jegy ára, azaz a tavalyi hét lej helyett nyolc lejt kérnek, a gyermekek számára továbbra is három lej marad a beugró ára. „A nyár folyamán úszótanfolyamot is szervezünk gyermekeknek, úszásoktató szakember vezetésével” – hangsúlyozta az üzemeltető.
A csíkszentkirályi Borsáros-fürdő kinti medencéjét is lehet már használni – tájékoztatott Székely Ernő. Csíkszentkirály polgármestere továbbá elmondta, jövő héten fognak hozzá egy minifocipálya, egy parkoló és egy sétány kialakításához. A belépők ára a fedett fürdőbe tíz lej, a szauna használata pedig öt lej. A szabadtéri medencékben való fürdőzésért a felnőtteknek öt lejt, míg a gyermekeknek két lejt kell fizetniük.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!