
Fotó: Kristó Róbert
Az iskola előtt kialakított, székely kapukkal övezett téren tartották csütörtök délelőtt a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskola 134 végzős diákjának ballagását.
2014. május 29., 18:092014. május 29., 18:09
2014. május 29., 18:472014. május 29., 18:47
Mihály Géza, az iskola igazgatója búcsúztatójában elmondta, igyekeztek felvértezni a ballagókat mindazzal, amire azon a „nagy kiránduláson”, amelyre most elindulnak, szükségük lehet. A legfontosabb útravaló, a tudás mellett rendre, tisztességre, becsületre is nevelték a diákokat – fűzte hozzá az igazgató.
„Az élet nagy színpada vár benneteket, reméljük, az iskolában megtanult szerepeket emberhez méltóan fogjátok eljátszani” – jelentette ki. Antal Attila. Csíkszereda alpolgármestere arról beszélt, az a hét, amikor elballagnak a középiskolák diákjai, nemcsak a végzősök és hozzátartozóik, hanem a város számára is ünnep. Kifejtette, ahogy a magzat növekedik édesanyja méhében kilenc hónapon át, úgy 18 év után a család és a társadalom intézményeinek védőburkából megszületik a felelős polgár. Ezt a pillanatot, a felelős polgár születését üdvözölte Antal Attila, hozzátéve, szükség van és egyre inkább szükség lesz a szakmai oktatás végzőseire, azokra, akik megbecsülik a szakmát, a munkát. „Bízom benne, az iskola felkészített arra, hogy a szakmátokból meg tudjatok élni\" – mondta az alpolgármester.
A ballagáson felszólalt Tőke Ervin önkormányzati képviselő is, aki néhány éve a Venczel József Szakközépiskolában végzett. Az iskola névadójának alakját idézte fel és életútját, példáját követésre alkalmasként ajánlotta a ballagók figyelmébe.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!