
Életének nyolcvanadik, papságának ötvenhatodik évében elhunyt Salamon Antal szentszéki tanácsos, kosteleki plébános. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye által kiadott gyászjelentőben a moldvai magyarság egyik hű védelmezőjének nevezik.
2014. február 09., 18:502014. február 09., 18:50
2014. február 09., 19:172014. február 09., 19:17
Ebben leírják, Salamon Antal Gyulafehérváron fejezte be a középiskolát, teológiai tanulmányait a Hittudományi Főiskolán végezte. 1958. június 1-jén Márton Áron szentelte pappá, amiről akkor így vallott: „nem lehetek más, csak jó pap”. Marosillyén káplán, majd a dévai Szent Antal plébánia lelkésze volt.
A diktatúra zaklatásai alatt kapta azt sokkot, ami beszédében néha megnyilvánult, de nem a liturgia végzése közben vagy a katekéziskor. 1978-tól egészen haláláig a főegyházmegye legkeletibb és nagy kerülővel megközelíthető plébániájának, Kosteleknek és a hozzá tartozó Magyarcsügésnek és Gyepecének lett mindhalálig hű lelkipásztora. Híveit hűségre, a gyerekeket hitre és kultúrára nevelte. Felkarolta és ápolta Boldog Rupert Mayer emlékét. Temetése Kosteleken hétfőn déli 12 órakor lesz a plébániatemplomból a helyi római katolikus temetőben.
Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.
Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.
Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
szóljon hozzá!