Együtt erősödni Isten által

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kilencedik alkalommal hív közös táborozásra Csíksomlyóra a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának családpasztorációs munkacsoportja. Az augusztus 4–7. között tartandó táborba tizenkét család jelentkezett, ez mintegy negyvenöt résztvevőt jelent. Számukra az együttlét segítséget nyújthat abban, hogy a házastársi kapcsolatok elmélyüljenek, a családi élet bensőségessé váljon, és nem utolsósorban a hitben való megerősödés is az együttlét célja.

Rédai Botond

2013. július 30., 15:512013. július 30., 15:51

2013. július 30., 16:552013. július 30., 16:55

Előzetesen nem terveztünk idénre családos tábort – fogalmazott érdeklődésünkre Kertész Marika. A családpasztorációs munkacsoport tagja elmondta, április közepén tartották Székelyudvarhelyen a családpasztoráció tízéves jubileumi napját, ezért úgy gondolták, a nyári táborozást ezúttal nem szervezik meg. Több család jelezte azonban igényét a lelki feltöltődésre, így az utolsó pillanatban ugyan, de mégis meghirdették a tábort, amelyre még mindig lehet jelentkezni a timatadav@yahoo.com drótposta címen, illetve a 0743-152008-as telefonszámon. Bővebb információk a www.csalad.ro internetes portálon is olvashatók.

Amint azt a szervezők is kiemelik, a táborban a családok találkozhatnak egymással egy olyan program keretében, ahol lehetőségük van az elcsendesedésre, az Istennel való kapcsolatuk ápolására és elmélyítésére, a párkapcsolatok építésére, bensőséges és vidám együttlétre más családokkal. A négynapos, „Álljatok szilárdan a hitben!” (1 Kor 16,13) mottóval megrendezett együttlét alaptémája: Életberendezésünk a szentmise mintájára.

A szervezők lelkigyakorlatos együttlétekre, előadásokra, tapasztalatok megosztására, tanúságtételekre, csoportos beszélgetésekre hívják a táborba érkező családokat. A felnőtteknek lelki beszélgetésre lesz lehetőségük papokkal, szerzetesekkel, a gyermekek számára korcsoportok szerinti foglalkozásokat, vakációs hangulatot, katekézist és a keresztény élettel való játékos ismerkedést szerveznek. A tábor lelki vezetője Hajlák Attila István, a Marosvásárhely-belvárosi Keresztelő Szent János Plébánia segédlelkésze.  

A családos tábor a szervezés kezdetétől, 2005 óta lelkigyakorlatos jellegű. 2007-ben például Orosz István görög katolikus kárpátaljai parókus és felesége volt a meghívott előadó, 2008-ban Nemes Ödön jezsuita hívta a házaspárokat, hogy bátrabban evezzenek a szeretetkapcsolatuk mélyére. 2009-ben Ilyés Zsolt teológiai tanár, a gyulafehérvári szeminárium akkori lelki vezetője sarkallta a résztvevőket arra, hogy fedezzék fel újra a szeretet misztériumát. 2010-ben többek között Kiss Attila görög katolikus atya beszélt a család összetartásáról és a gyermekek neveléséről. 2011-ben Thorday Attila, a szegedi Szent Mihály Plébánia plébánosa a családot úgy jellemezte, mint a keresztényi értékek továbbítóját. Tavaly Szénégető István atya, remeteszegi plébános, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferense a családi élet küldetésének fontosságát ecsetelte a résztvevőknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés