Egyre több a temetőbeli lopás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több rózsatövet loptak el a csíkbánkfalvi temető sírjairól az elmúlt hetekben. A károsultak megbotránkozva mesélték el a történteket, hihetetlennek tartják, hogy valaki képes a sírokról lopni.

Szabó Kamilla-Mária

2014. május 19., 19:502014. május 19., 19:50

2014. május 19., 20:072014. május 19., 20:07

Egyre több csíkszéki faluban panaszkodnak arra, hogy a rendben tartott sírokról leszakítják, kilopják a szeretettel gondozott virágokat. Csíkszentgyörgy községben sem ez az első eset, hogy a helybéliek egyik napról a másikra hűlt helyét találják a kiültetett virágtöveknek. A csíkbánkfalvi Bálint Ernő megbotránkozva mesélte el, hogy a húsvét másodnapján felesége és lányai által sógora – Todor Tibor – sírjára kiültetett két rózsatő egyikét múlt héten valaki ellopta. „Nagyon siethetett az illető, hiszen arra sem volt ideje, hogy a gyökerestől kihúzott virág helyére legalább a földet visszatemesse” – tette hozzá.

A hely, ahol megemlékezni kellene, nem lopni

Bálint nem érti, hogy kinek van lelke éppen a temetőből lopni, ahová az ember kegyeletét leróni, lélekben feltöltődni, megemlékezni megy. Véleménye szerint a temető az a hely, ahol semmilyen körülmények között nem szabad olyat tenni, amiért másnap le kellene sütni a fejet. Velük hasonló eset eddig nem történt, de hallott már olyanról, hogy egy ismerőse – rövid keresgélés után – egy másik síron találta meg az eltűnt krizantémbokrát.

Veszélyben a gondozott sírok

Todor Julianna – az elhunyt Todor Tibor édesanyja – fel van háborodva a történtek miatt. Nem tudja elképzelni, milyen ember lehet az, aki képes más szeretteinek sírjáról lopni. A szomorú édesanya az elmúlt napokban átültette a megmaradt virágokat, a hiányzó rózsatövet pótolta. Ő maga is több viráglopásról hallott már, s habár nem tudják, ki lehet a tettes, a megfigyelések alapján főleg az új, gondozott sírok virágait tulajdonítják el.

Rendszeresek a lopások

Mivel rendszeresen kijárnak az említett sírhoz, egyértelműen tudták, hogy hétfőről keddre virradóra történt a lopás. Az esetet rögtön jelentették Kecskés Zoltánnak, a temető karbantartójának. Tőle tudtuk meg, hogy a temetőben rendszeresek a hasonló lopások, viszont nem tud mit tenni ellene, hiszen nem éjszakai őr, nem tartózkodik folyamatosan a helyszínen. A károsultak érdekében annyit tehetett, hogy szólt a helyi plébánosnak, egy szentmise alkalmával tegye szóvá a történteket, remélve, ez segít a hasonló esetek megelőzésében.

Nem hitte, hogy lopnak a sírokról

Habár nem egy esetről hallott már, egész addig nem hitte el, hogy valaki lophat a sírokról, amíg saját maga hasonlót nem tapasztalt – tudtuk meg Szőcs Máriától. A szintén bánkfalvi nő öt rózsabokrot ültetett ki a húsvét utáni hetekben édesapja sírjára, amelyből egyet alig egy hét múlva el is loptak. Hasonló eset nem történt velük – így ezt sem jelentették –, viszont több ismerőse van, akitől szintén tövestől emelték ki a rózsa-, illetve krizantémbokrokat.

A falubeliek felelőssége

Meglátása szerint a falu szégyene, ha a hasonló esetek és a szemét nem megfelelő tárolása végett a temetőben is kamerákat kell felszerelni. Hozzátette, a rendben tartott temetőre a helybelieknek kellene odafigyelniük, hiszen az idegenből érkezők nem lopni és nem is szemetelni jönnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés