
Fotó: Kristó Róbert
A Suta-tó lecsapolása előtt annak környéke rendszeresen benépesedett – télen-nyáron egyaránt –, azt követően viszont az elbokrosodott területen a két kisebb vízgyűjtőt egyre kevesebben látogatják. Habár telente még korcsolyáznak a tavakon, síznek és szánkóznak a közeli dombokon, többen hiányolják a téli egész napos rendezvényeket, a lerombolt síugró sáncot és a tóból a halállományt is.
2013. december 12., 17:332013. december 12., 17:33
2013. december 12., 17:442013. december 12., 17:44
Amíg a fedett jégpályákon már hetek óta korcsolyázhat a nagyközönség, addig a szabadtéri – sok esetben fiatalok által létrehozott – pályákon, illetve a befagyott tavakon eddig nem vagy csupán az elmúlt napokban kezdtek megjelenni a korcsolyázók, hokizók. Az évek óta lecsapolt Suta-tó két kisebb vízgyűjtőjének jegén is megjelentek a mozogni vágyók, igaz, évről évre kevesebben vannak.
A csíkszeredai Márton Lórántot kedden, a déli órákban találtuk a tónál, ahol korcsolyázás előtt a hótól tisztította meg a jég felületét. Érdeklődésünkre elmondta, a hétvégén is kint volt családjával a jégen, akkor rajtuk kívül még egy család tartózkodott ott. Hozzátette, pár éve többen jártak ki a tóhoz, akkor rendszeresen le volt takarítva a jég teljes felülete, most viszont csak akkora helyen hányják el a havat, amekkorát használnak. Meglátása szerint gyermekkorában sokkal többen jártak ki a városból is, akik egész napokat töltöttek korcsolyázással, lékhorgászattal, szánkózással és sízéssel.
Elégedetlen horgász
Gyermekkora óta a Suta-tóhoz járt, nemcsak korcsolyázni, hanem horgászni is a fitódi Hozó Attila, aki nehezményezi, hogy a nagy tavat lecsapolták. Elmesélte, hogy gyermekként egész nyarakat töltött a tó partján horgászással. Amióta leengedték a nagy tavat, nem jár a kisebb tavakhoz pecázni. Ha hétvégente horgászással akar kikapcsolódni, kénytelen legalább Szépvízig menni. A beszélgetésünk folyamán többször is hangsúlyozta, kár volt lecsapolni a tavat, már csak a hatalmas hal- és rákállománya miatt is.
Hozó kifejtette, évekkel ezelőtt télen egész napos rendezvényeket szerveztek a tó körül, ahol kint volt az egész falu népe. Ezt most nagyon hiányolja. Tavaly lányával rendszeresen járt korcsolyázni, idén még nem nézte meg, hogy elég erős-e a jég. Ha megbizonyosodik, hogy biztonságos, ismét oda fognak járni mozogni.
Visszatekintés a múltba
A fitódi, 81 éves Balog Józsefet otthonában kérdeztük a Suta-tóról és környékéről. Részletesen mesélt a sutai 1942-es síugró versenyről. Kifejtette, a Suta-ház melletti síugró sáncot 1944-ben, a háború alatt a földdel egyenlővé tették, azt követően Vákár Lajos újraépíttette, de nem sokra rá újra lerombolták azt. Azóta nincs ugrató, így a fiatalok megfelelő hómennyiség esetén a Czáka-domb oldalán síznek. Az idős bácsi az ablakából látható domboldalra mutatott, és hozzátette, hétfő délután is négy fiatal ereszkedett ott, az árnyékos oldalon.
„Árvaságom miatt nem volt mód rá, hogy rendes felszerelésem legyen” – elevenítette fel Balog annak az okát, hogy miért kellett saját maga készítsen „gilicset”, azaz korcsolyát. Az ő gyerekkorában még a falu másik végén lévő vízömlésen korcsolyáztak, de emlékszik, hogy később, a tizenegy hektáron elterülő Suta-tóra mintegy húsz éven át rengetegen jártak ki családostól gilicsezni.
„Most se nem kaszáló, se nem tó, használhatatlan területté vált. Az volna jó, ha visszatavasítanák, vagy felhagynák kaszáló területnek” – véli Jóska bácsi a tó jelenlegi állapotáról. „A nagyobb tó tönkrement, a két kisebben van valamennyi víz, amit a halászok körbeállnak tavasztól őszig” – tette hozzá.
Évek óta várt felújítás
A Suta-tavat 2007-ben csapolták le, mivel egy 2006-os tavaszi árvíz után hibákat fedeztek fel a gát szerkezetében. Azóta sem kezdődött el tó rehabilitációja, így a medret benőtte a gaz és a bozót. Az évek óta késő munkálat magába foglalná a gát felújítását, a tó kitakarítását, illetve megoldódna a három kisebb tavacska „rendszerbe tevése”. Ez azt jelenti, hogy a kis tavak a hordalék felfogásában játszanak majd szerepet, így elkerülhető lesz a nagy tó ismételt feltöltődése.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
szóljon hozzá!