
Fotó: Gecse Noémi
Először szervezték meg a volt csíkszeredai traktorgyár dolgozóinak találkozóját Csíkszeredában: a semmihez sem hasonlítható szombati eseményre száznyolcvanan látogattak el, hogy valamikori munkatársaikkal, rég nem látott ismerőseikkel találkozhassanak. A bulira nemcsak Csíkszeredából és a környező falvakból, hanem a szomszédos megyékből, sőt külföldről is érkeztek „traktorosok” – számol be hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
2015. augusztus 10., 10:302015. augusztus 10., 10:30
Nevetésektől, régi emlékek felelevenítésétől, csipkelődő poénoktól volt hangos a csíkszeredai Hargita Vendégváró előtere. Amíg a nosztalgiázni érkezettek egymás nevét találgatták a másik fél vonásait vizsgálva, Barabás Juliannától, az esemény szervezőjétől megtudtuk, már évekkel ezelőtt tervezgették egy találkozó megszervezését, akkor viszont még nem tudták, hogyan fogjanak hozzá. Végül az egyik közösségi oldal volt segítségükre, ahol tavaly egy csoportot hoztak létre a volt traktorgyári alkalmazottaknak.
A csoport 260 tagot számlál, akik most már rendszeresebben tudják a kapcsolatot tartani. „Az esténkénti beszélgetéseink során felelevenítettük az együtt töltött éveket, régi fényképek kerültek fel az oldalra. A beszélgetésekbe egyre többen bekapcsolódtak, és felvetődött az a gondolat, hogy jó lenne egy találkozót szervezni. Ekkor határoztam el, hogy megszervezem a nosztalgiabulit” − mondta el Barabás Julianna, akinek a szervezésben nagy segítségére volt Benkő Sándor és Vouciuc Edit is.
A bulin a traktorgyár valamikori zenekara − amely anno nőnapkor, szilveszterkor zenélt − biztosította a jó hangulatot, az előtérben pedig az előkerült régi fényképeket tekinthették meg a jelenlevők. Mint azt az szervezőtől − aki 21 évig, 1975-96 között volt a gyár alkalmazottja − megtudtuk, fénykorában mintegy 4200 dolgozója volt a traktorgyárnak, a rendszerváltás után viszont jelentősen visszaesett ez a szám. S habár nem volt könnyű megszervezni a bulit − volt, aki ellenezte a találkozót −, örül, hogy a megjelentek fontosnak tartották újra találkozni. Reményei szerint még lesz igény hasonló találkozóra.
Gegő Magdolna 18 évet − 1975-93 között − dolgozott a Csíkszeredai Traktorgyárban laboratóriumi vezetőként. Mivel fiatalságának legszebb éveiben tevékenykedett ott, és egy nagyon összeszokott, belevaló társaság vette körül, nagyon szívesen emlékezik vissza azokra az évekre. Amikor meghallotta, hogy találkozót szerveznek, gondolkodás nélkül jelezte, hogy ő is ott lesz. Azért tartotta fontosnak részt venni a nosztalgiabulin, hogy találkozzon a régi munkatársaival, a „traktorosok” közösségével, és feleleveníthessék azokat a „régi szép időket”.
Páll Ferenc Londonból − 2500 kilométerről − utazott haza Szovátára, onnan pedig további 100 kilométert tett meg Csíkszeredáig, hogy valamikori munkaközösségével találkozhasson. Kedvünkért felelevenítette, hogyan és miért kezdett a traktorgyárnál dolgozni: miután befejezte középiskolai tanulmányait, zenélni szeretett volna, erre Csíkszeredában kínálkozott jó lehetőség. Közben beiratkozott a traktorgyár technikumába, ahol fémforgácsolást tanult. Így került 1975-ben a gyár szerszámműhelyébe, ahol nyolc évet, ‘82-ig dolgozott, közben pedig a gyár zenekarát is erősítette. Utána a vendéglátó iparban tevékenykedett, majd 51 éves korában oklevelet szerzett jogtudományból, egy éve pedig Londonban él. S habár a 32 évnyi távollét után kevés arcot ismert fel elsőre, mégis jó lehetőségnek tartotta ezt a bulit, hogy újra találkozhasson régi barátival.
A traktorgyárról
A brassói traktorgyártói ipari központhoz tartozó Autó- és Traktoralkatrészeket Gyártó Vállalat (Întreprinderea de Piese Auto-Tractor – IPAT) 1973-ban alakult meg Csíkszeredában. Az alkalmazottak betanítása, a gyárépület befejezése után 1975-ben kezdte meg működését. Miután az itt készített traktorokat nemcsak az országban, hanem világszerte elismerték, szükségessé vált a csíkszeredai gyár bővítése – ekkor alakult át az Autó- és Traktoralkatrészeket Gyártó Vállalat Csíkszeredai Traktorgyárrá. Indulásakor még csak 50 személy látta el a tennivalókat, az 1980-as évek elején viszont már több ezer, főként helyi alkalmazottja volt a gyárnak. 1990-ben összesen 4200 személyt foglalkoztatott.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!