Egyelőre nem lesznek csíki barompiacok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az egykoron hagyományosan állatpiacot működtető csíki önkormányzatok közül csütörtökig egy sem jelezte hivatalosan abbeli szándékát, hogy ismét megnyitná a barompiacot. Az időszakos állatvásárok újraindításának lehetőségét a folyó év májusában megjelent 45-ös kormányhatározat teszi lehetővé és szabályozza is egyben.

Rédai Botond

2010. augusztus 26., 17:372010. augusztus 26., 17:37

2010. augusztus 26., 18:582010. augusztus 26., 18:58

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A jogszabály értelmében a sertés kivételével minden, kistermelőtől származó ló, szarvasmarha, juh, kecske és élő madár gazdát cserélhet. Ehhez viszont szigorú higiéniai és fogyasztóvédelmi feltételeket kell teljesíteni: például az állandó állatorvosi felügyelet, az orvosi-állatorvosi működési engedély, legyen lehetőség igazoló iratok kibocsátására, fertőtlenítésre, a helyszín legyen könnyen megközelíthető az állatokat szállító gépkocsik számára. Ugyanakkor fontos, falun kívüli területen működjön, legyen bekerítve, egy kapuval és vezetékes ivóvízzel ellátva, és így tovább.

„Egyetlen polgármesteri hivatal sem tett le barompiac megnyitására vonatkozó kérést” – fogalmazott érdeklődésünkre dr. Püsök László. A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szóvivője elmondta, nem hiszi, hogy a feltételek teljesítésével volna probléma, hiszen az nem olyan nagy beruházás. Véleménye szerint inkább az lehet a gond, hogy sertésen kívül egyéb állat már nagyon ritkán cserél gazdát ilyen formában. És mint ismeretes, a disznót piacokon forgalmazni az érvényben levő rendelkezések szerint szigorúan tilos. „A nagy vállalkozások is csak úgy értékesíthetik a farmokon tenyésztett sertés húsát, ha bizonyítani tudják, más, európai uniós országból származik az állat – magyarázta a szóvivő.

A megyei tanács is segítene

„Személyesen tettem ígéretet a polgármestereknek, hogy segítünk a feltételek megteremtésében” – nyilatkozta Borboly Csaba. A megyei tanácselnök kifejtette, június elején voltak egyeztetések ezzel kapcsolatban az érdekelt polgármesteri hivatalokkal, ám azóta konkrét lépéseket ez irányban senki nem tett.

Van, ahol a pénzhiány miatt nem lesz barompiac

„Foglalkoztunk a gondolattal, még területet is vásároltunk erre a célra” – említette Ferencz Tibor szépvízi polgármester. Az elöljáró kihangsúlyozta, jelen pillanatban sajnos, a megyei tanács segítsége mellett sincs anyag lehetőségük. A községvezető ugyanakkor aggodalmának is hangot adott: „drasztikus állatlétszám-csökkenés van. Mostanra minden harmadik háznál, ha tartanak állatot. Korábban ez nem így volt.”

Csíkszentmártonban akár már holnap is be tudnák indítani a barompiacot, a gond annyi, ebben a formában nem igazán látják értelmét. „Nálunk a sertésre lenne kereslet, ennek forgalmazása azonban tiltott. Itt se baromfit, se szarvasmarhát, se juhot nem árulnának, azt megoldják másképp a gazdák” – tudtuk meg Nagy Levente alpolgármestertől.

Karcfalván mindenképpen újra szeretnék indítani a korábban nagy hagyománynak örvendő állatvásárt, a helyszín ehhez adott. „Ahhoz, hogy a feltételeknek megfeleljünk, be kell ruházni. Erre sajnos, idén nincsen anyagi fedezetünk” – nyilatkozta Kozma Ervin alpolgármester, hozzátéve, jövőre mindenképpen lépni szeretnének ez ügyben.

Csíkszeredában sem jobb a helyzet. A megyeszékhely Szépvíz felőli kijáratánál levő területen egy ideje már csak gabonakereskedelem folyik. Szőke Domokos alpolgármester szerint, amennyiben igény mutatkozik rá, lehet szó a barompiac elindításáról, ám konkrétumok ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
Hirdetés
2026. január 07., szerda

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk

A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk
2026. január 05., hétfő

Hargitafürdőn 50, Csíkszeredában 20 centi hó esett

Hargitafürdőn 120 tonna, míg Csíkszeredában 210 tonna csúszásgátló anyagot szórtak az utakra a munkagépek az idei havazás kezdete óta – derül ki Bors Béla csíkszeredai alpolgármester közleményéből.

Hargitafürdőn 50, Csíkszeredában 20 centi hó esett
2026. január 04., vasárnap

Január közepétől törleszthetők a helyi adók és illetékek Csíkszeredában

Az idei helyi adók és illetékek befizetésére csak január 15-től lesz lehetőség Csíkszerdában, addig az előző évek elmaradásait, a büntetéseket és egyéb illetékeket lehet törleszteni.

Január közepétől törleszthetők a helyi adók és illetékek Csíkszeredában
Hirdetés