Aktívan sportol a veterán cselgáncsozó

Szőcs László 12 éves korában 1980-ban kezdett cselgáncsozni Csíkszeredában Tánczos Gál József irányítása alatt. „1983-ig ő volt az edzőm, majd Pál Lászlónál folytattam mindaddig, amíg a katonacsapathoz kerültem Marosvásárhelyre 1987-től 1989-ig. Voltam egy évet a válogatottban is, majd miután hazatértem, Pál József edzőhöz kerültem. Következett egy hatéves megszakítás, de rájöttem, hogy nem jó ez nekem, nem lehet csak úgy abbahagyni a sportolást, így 1998-tól kezdtem újra cselgáncsozni. 2000-ben országos ezüstérmes lettem a felnőtteknél, egy évre rá pedig a Csíkszeredai Sportklubbal csapatban is országos ezüstérmet szereztünk. 2000-ben kezdtem a harminc év fölöttieknél és a veteránoknál is versenyezni, már az első évben az Európa-bajnokságon bronzérmet nyertem, 2004-ben pedig harmadik lettem a világbajnokságon. A román válogatott tagjaként a veteránok közt bronzérmet szereztem Litvániában, 2007-ben sérülés miatt kénytelem voltam kihagyni egy évet, de csak visszatértem, edzettem, így 2010-ben és 2011-ben Európa- bajnokságon bronzérmet szereztem, és utána három évben is a világbajnokságon ötödik helyen zártam. Jelenleg Albu Botond az edzőm\" – mutatja be pályafutásának fontosabb állomásait, eredményeit Szőcs László.

Szőcs a szintén csíkszeredai Sinka Szabolccsal együtt – aki Amszterdamban világbajnoki aranyérmet szerzett – idéntől már magyar színekben állt a tatamira. Az ok egyszerű. A magyar szakszövetség komolyabban veszi sportolóinak a versenyekre való kijutását. „Itthon olykor saját költségünkön, a támogatóknak köszönhetően tudtunk részt venni a versenyeken, és bizony nem mindig jutottunk el. De ha a benevezés és a szállás meg van oldva, nagyon sokat jelent. Amióta a magyarországi cselgáncs szakszövetség sportolói vagyunk, az idén már hat versenyen vehettünk részt. Ők jobban támogatnak ebből a szempontból” – mondja Szőcs. Majd miután az eredményeket is felsorolja, kiderül, nem vallott szégyent magyar színekben a két székely. „Idén a magyar bajnokságban ezüstérmes lettem, megnyertem a szlovák bajnokságot. Az Európa-bajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmet szereztünk, ami jelentős sikerként könyvelhető el, most pedig az amszterdami arany- és ezüstérem nagy sikernek számít. Sokat is készültünk Szabolccsal együtt, nagyon motiváltak voltunk. Bizonyítani akartam, és sikerült, az idei volt a legjobb évem” – mondja büszkén a veterán dzsúdós.

„Az amszterdami világbajnokság nagy élmény volt számomra. Nagy áttörés volt az, amikor a döntőbe jutásért megvertem a Moldvai Köztársaság elnökének egyik testőrét, egy veterán sportolót, aki már több alkalommal is világbajnoki címet szerzett, legalább öt-hat éve nem kapott ki. A döntőben már nem jött össze a győzelem, de így is nagyon boldog voltam” – eleveníti fel Szőcs. Természetesen az eredményekért az edzést is komolyan kellett venni, a napi programban két edzés szerepelt, a csíksomlyói Nyeregbe való kiszaladástól kezdve a súly–állóképesség edzésig.

Az amszterdami megmérettetés után pihenésre nem sok idő marad, a magyar szakszövetség októberben az osztrák cselgáncsbajnokságra, november közepén pedig a cseh bajnokságra is benevezte sportolóit, továbbá a román veterán bajnokságon való októberi részvétel is szerepel a versenyprogramban.

„A dzsúdó nagyon komplex sport. Állóképesség, gyorsaság, robbanékonyság, erő, technika – mindenre szükség van. Sokszor kérdezik, mikor akarom abbahagyni, vagy miért járok még versenyre. A sport, a verseny megkövetel egy bizonyos életformát, ha tudom, hogy versenyre kell készülnöm, komolyan veszem az edzéseket, ennek megfelelően alakítom az életemet. Látom, hogy vannak nálam idősebb sportolók is, nagyon jól tartják magukat, jót tesz a sport az egészségnek. Én nagyon megszerettem a dzsúdót gyermekkoromban. Az sem szegte kedvemet, ha nem voltam eredményes. Fontos, hogy megértsük, egy adott meccsen miért nyertünk, de azt is, hogy miért nem. Szerencsére a családom is kiáll mellettem, támogat” – magyarázza. Nincsenek nagy álmai – jegyzi meg –, csupán azt szeretné, hogy minél tovább sportolhasson, olykor a fiatalok társaságában is, mert az feltölti.

„Már este, legkésőbb reggel megtudjuk, kivel kerülünk össze, és igyekszünk az adott ellenfélből felkészülni, hol van a súlypontja, mennyire technikás, magas-e, mire kell vigyázni, melyik kezét kell kizárni. Kezdés előtt ez gyorsan lepereg a fejben. Én még mindig olyan startstresszel indulok, mint a fiatalok, de aztán megszűnik” – eleveníti fel Szőcs László a mérkőzés előtti pillanatokat. „Mindig imádkozok a csíksomlyói Szűzanyához. Sosem felejtem el, Ausztriában a világbajnokságon abban a hatalmas csarnokban is felnéztem és imádkoztam, meg is segített, mert harmadik lettem. Ezt most sem hagytam ki.”