Egy jól fogyó könyv

A székelység története című könyv második, javított, kiegészített, szerkesztett kiadását tervezik, ezért a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szakmai fórumot szervezett történelemtanárok és az alternatív tankönyv szerkesztői részvételével kedden, a megyeháza márványtermében.

Barabás Hajnal

2013. november 05., 20:232013. november 05., 20:23

2013. november 05., 22:002013. november 05., 22:00

Közel egy éve, hogy kiadták választható tantárgy tankönyveként a hatodikos és hetedikes tanulóknak szánt, A székelység története című könyvet. Ez idő alatt több kritika és szakmai megjegyzés megfogalmazódott a kiadvánnyal kapcsolatosan. Hermann Gusztáv Mihály történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a kiadvány koordinátora kifejtette, fontolóra veszik mind a román, mind a magyar kollégák szakmai kritikáit.

A vitafórum célja

„A vitafórum célja, hogy a felmerülő javaslatokat, észrevételeket beépíthessük a könyv második kiadásába” – mondta Ferencz S. Alpár, aki részt vett a tankönyv szerkesztésében. Hozzátette: eltelt egy tanév, és a jelenlévők többsége használta a könyvet köri tevékenységeken, illetve választható tantárgy oktatása közben. A keddi fórumon elhangzottak alapján a szerkesztőkben megfogalmazódott az ötlet, hogy nemcsak a hatodik és hetedik osztályosok számára, hanem ennél jóval szélesebb célcsoport részére kellene átszerkeszteni az újabb kiadást, ugyanakkor tervezik, hogy lefordítják román nyelvre is.

Csóg Samu, a csíkszentsimoni általános iskola vezetője és történelemtanára elmondta, választható tantárgy helyett inkább köri tevékenységként ajánlja a székelység történetének oktatását. Ezt megerősítette egy középiskolai tanár is, mint mondta, végzős diákok is érdeklődtek. Javaslatában megfogalmazta, hogy a gyimesi csángók történetére is szánjanak egy fejezetet. A székelység története könyv valamilyen módon kiegészítette a romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai című tankönyvet, a második kiadványban viszont nem inkább a tankönyv jellegét, hanem az olvasókönyv jellegét domborítanák ki.

„Éppen ezért kivennénk a lecke végi kérdéseket, viszont benne hagynánk az irodalom- és filmajánlót” – adott hangot véleményének Hermann Gusztáv. A történész hozzáfűzte, a kérdések helyébe bibliográfiai hivatkozásokat tüntetnének fel. A tavaly kiadott A székelység története című könyv harmincezer példányban kelt el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés