Édesanyák Hete kicsiknek és nagyoknak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ékes Ilona, az Európai Regionális Szervezet elnöke, volt országgyűlési képviselő fővédnökségével kezdődik kedden az Édesanyák Hete nevű rendezvénysorozat a Csíki Anyák Egyesülete szervezésében. Az egyhetes rendezvény színes programjainak Hargita Megye Tanácsának márványterme ad otthont.

D. Balázs Ildikó

2015. május 05., 12:282015. május 05., 12:28

 

Az Édesanyák Hete rendezvény kedd délutáni nyitóeseménye a Vár téren elültetett születésfa megáldása és meglocsolása, amelyre 17.10 órakor kerül sor. Ezt megelőzően a részvevők a Szabadság téren gyülekeznek 16.30-kor és átsétálnak együtt a Vár térre. A rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját 18 órakor tartják Hargita Megye Tanácsának márványtermében, amely több programnak is helyet ad. Ezt követően nyitják meg az édesanyák által beküldött fényképekből összeállított kiállítást, majd 18.30-tól fellép Vaszi Levente és a kosteleki gyerekek „Édesanyám karján növelt ingemet\" című összeállításukkal. A félórás előadás után az érdeklődők az Aviva módszerről tudhatnak meg többet Keresztes Erika Aviva-oktatótól.

Szerdán 10.30-tól kézműves foglalkozás lesz édesanyáknak és gyermekeknek Szabó Kata (MyCreativePlace) vezetésével, 12 órától pedig a nagycsoportos és alsó tagozatos gyermekeket várják a Születésmese gyermekeknek című programra. A budapesti Csomóné Lindmayer Katalin, AnyaBaba-barát szülészeti referens többek között úgy mesél majd a gyerekeknek, hogy megtudhassák, mi történik a kisbabával, amikor megszületik. Az egyórás játékos program után Trëzy teázásra kerül sor, amikor is Bányász Dorottya válaszol a mosható pelenkázással kapcsolatos kérdésekre. 16 órától az AnyaBaba-barát szülészet lesz terítéken, előadó Csomóné Lindmayer Katalin, 16.30 órától a budapesti Sahraoui Sid Aliné Schäffer Erzsébet csecsemőápoló, szoptatási-csecsemőgondozási tanácsokkal látja el a jelenlévőket. 19 órától a csíkszeredai Zakariás Éva gyógytornász A csodálatos női test témában beszél a jelenlévőknek a gátizmok működtetésének és erősítésének fontosságáról.

Csütörtökön 10.30 órakor a megyeháza 15-ös termében találkoznak mindazok az édesanyák és babáik, akik részt vettek a Vitos Mária szülésznő által tartott Aranyóra szülésfelkészítőn, 12 órától pedig az elmúlt tíz év csíkszeredai névválasztási gyakorlatáról tart előadást Gergely Orsolya szociológus, egyetemi adjunktus. 16 órától – szintén a 15-ös teremben – Bálint Blanka mentálhigiénés segítő, gyászcsoportvezető előadásában arról beszél, miként lehet felkészíteni a gyermekeket a veszteségekre, hogyan lehet őket támogatni a gyász átélésében. 17 órától a márványteremben a csíkszentdomokosi Ilyés Erika segítőnővér tart előadást Telített idő címmel, majd 18.30 órától, párkapcsolatról, gyerekszületésről, szerepvállalásról esik szó. A kolozsvári Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember arra keresi majd a választ, hogyan történhet a szülői szerepvállalás rugalmasan, melyek a szülői szerep nehézségei és tipikus buktatói.

Pénteken 10.30 órától a megyeháza 15-ös termében Borota Karola tart foglalkozást, 11.30 órától Sikó-Barabási Eszter háromgyermekes édesanya mesét olvas a gyermekeknek. Sikó-Barabási Eszter meséi „duplafedelű\" mesék: éppúgy szólnak a gyerekhez, mint a felolvasó szülőhöz. A sepsiszentgyörgyi szerző saját gyerekei látásmódjának megfigyeléséből, saját gyerekkori énjének emlékeiből építkezve teremti meg egyedi hangulatú világát. 16 órától a márványteremben Édesapákkal az élet témában lesz beszélgetés Tamás Levente és Domokos Tamás nagycsaládosokkal. A budapesti Bánfi Gergely urológus, egyetemi tanársegéd 17 órától A nemzőképesség és zavarai címmel, egy órával később pedig Férfigondok – női bajok címmel tart előadást. Szülészeti SWOT – ez a címe a 19 órától kezdődő, a csíkszerdai Kraft Hunor Norbert szülész-nőgyógyász rezidens által tartott előadásnak.

Szombaton 10.30 órától Lázár Márta édesanya, tanár értekezik Tudatosság és gyermeknevelés témában, 12 órától A kíváncsi kiselefánt bábjátékot tekinthetik meg a kicsik. Előadja a Csíki Anyák Egyesületének TipeTupa bábcsoportja. E programmal párhuzamosan arcot fest Keresztes-Nyirő Erika és Nagy Szidónia Éva. Az Édesanyák Hete rendezvénysorozat záróakkordjaként 12.20-kor kerül sor a tombolahúzásra, majd 13 órától közös sétára és rövid megemlékezésre az Anyaság-szobornál a Millenniumi templomkertben.

Megtalálni a hiányzó láncszemet
„Az a cél, hogy évente legalább egy alkalommal több napon keresztül napi szinten együtt legyen sok-sok édesanya, és hasznos információkat gyűjthessenek a meghívott szakemberektől, kérdéseikre soron kívül is választ kaphassanak, új barátságok szülessenek, tudjunk egymásról, hogy hasonló hajókban evezünk, és nem vagyunk egyedül egy-egy kritikusnak, megoldhatatlan tűnő helyzetben. Az édesanyai minőségünk nemcsak a gyermekáldás körül forog, ez csak a kezdete egy nagy menedzsmentnek, kalandnak. Igazából a gyermek érkezése után derül ki, hogy milyen szervezői vagyunk az életünknek, párkapcsolatunknak, baráti társaságunknak, közösségünknek. Mi minden alkalommal próbálunk újat, különlegest szervezni, hogy ki-ki megtalálja magának a hiányzó láncszemet, vagy legalább közelebb kerüljön a megoldáshoz” – fogalmazott portálunknak a rendezvénysorozat kapcsán Tiboldi Beáta, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés