
Fotó: Veres Nándor
Több területen is enyhült az orvoshiány a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, ahol idén tizenöt szakorvos és tizenhét rezidens kezdett el dolgozni. Ugyanakkor vannak még szakemberhiánnyal küszködő osztályok, például továbbra is csak egy orvos van az onkológián.
2016. december 16., 11:132016. december 16., 11:13
Demeter Ferenc kórházmenedzser érdeklődésünkre kifejtette, az idén érkező orvosok többek között az ideggyógyászati, intenzív, gyerek-gyógyászati, újszülött-gyógyászati, fertőző, illetve ortopédiai osztályokon dolgoznak. Az idén munkába állók között egyaránt vannak magyar és román ajkúak is, jöttek orvosok székelyföldi és erdélyi városokból, de Vrancea és Brăila megyei, de még Bukarestből származó rezidensekkel is kötött szerződést a kórház. Az érkezők mellett távozók is voltak, idén öt orvos hagyta el a sürgősségi kórházat. Ők nyugdíjasok, illetve bedolgozók voltak – nyilatkozta Demeter.
„Az orvoshiány - ha nem is teljes mértékben – jelentősen javult idén. Ezt a számadatok is mutatják” – mondta Demeter. Viszont – fűzte hozzá – vannak még hiányszakmák az intézményben, például szükség lenne még hematológusra, gyermekneurológusra, és a sürgősségre is elkelne még néhány orvos. Egyébként szeptember elején számoltunk be, hogy a csíkszeredai kórházban az onkológián és az ideggyógyászaton is csak egy-egy orvos dolgozik, ezzel krízishelyzetet teremtve az említett osztályokon. Demeter kérdésünkre kifejtette, hogy az onkológián jelenleg is változatlan a helyzet, a neurológián pedig január másodikától érkezik két új orvos.
Az idén intézményi szinten történt előrelépésekről is beszélt a kórházmenedzser. „Javult a személyzeti struktúra a kórházban, továbbá az elszállásolási körülmények javítása is folyamatban van. Az élelmiszer ellátottságon is sikerült javítani, tehát bővítettük a menüskálát és annak minőségét is. Továbbá vásároltunk ágyakat, matracokat, pokrócokat, ágyneműket, éjjeliszekrényeket és jelentősen fejlesztettük a kórház orvosi műszerezettségét is. Úgy értékelem, nagyot fejlődtünk idén” – zárta Demeter Ferenc.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!