Csűrbe csapott a villám

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több órán át küzdöttek a katonai és önkéntes tűzoltók péntekre virradóra egy villámcsapás okozta tűzvésszel Csíkrákoson.

Székelyhon

2014. július 11., 15:182014. július 11., 15:18

2014. július 12., 10:262014. július 12., 10:26

Az éjjel fél kettőkor lángra kapott, az európai út közelében álló gazdasági melléképülethez a csíkszeredai hivatásos tűzoltók két járművel siettek a helyszínre, a javak megmentéséhez és az oltáshoz jelentős segítséget nyújtottak a rákosi és a madéfalvi önkéntes alakulatok, illetve számos helybéli civil is – közölte Dudu Ovidiu alezredes, a Hargita megyei készenléti felügyelőség megbízott szóvivője.

Az éjszakai tűzvész során 30 ezer lejes kár keletkezett. A csűr és istálló hatvan százaléka – mintegy százötven négyzetméteren, elsősorban a tetőszerkezet – megsemmisült, de menthetetlennek bizonyult három tonnányi széna és három köbméter tűzifa is. Személyi sérülés nem történt.

Négy eset két nap alatt

Az utóbbi napokban a viharos időjárással járó villámok több székelyföldi településen is jelentős kárt okoztak: szerdán este egy csíkszentgyörgyi gazdasági melléképület tetőzetét rongálta meg egy villámcsapás, a riasztott csíkszeredai és helyi tűzoltók közbeavatkozására azonban nem volt szükség, tűz nem keletkezett. Ugyancsak szerdán este csapott villám a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templomba, megrongálva mintegy ötven darab kupás és közel százötven tetőfedő cserepet. A csíkrákosi esettel egy időben a háromszéki Zágonbárkányban egy raktárépületnek használt csűr vált szintén a villám okozta lángok martalékává, az épület megsemmisülése mellett 13 ezer kilogramm széna is hamuvá vált, továbbá elpusztult tíz juh és huszonöt tyúk is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés