Tűz ütött ki péntek délután egy csíkszentkirályi portán, ahol egy csűr és istálló kapott lángra.
2014. szeptember 05., 20:162014. szeptember 05., 20:16
Elsőként a csíkszeredai hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre a segélykérés után, az oltást azonban félbe kellett hagyniuk, mert az esetkocsi víz nélkül maradt, és tűzcsap hiányában nem tudták újratölteni a víztartályt – tudtuk meg a tűz oltásában segédkező helybeliektől.
Közben viszont megérkeztek a csíkszentsimoni önkéntes tűzoltók is, akik folytatták a lángok megfékezését, majd a csíkszentmártoniak is besegítettek, aztán a hivatásos tűzoltók is visszatértek. A tüzet eloltották, de egyik, fából készült gazdasági épület teljesen leégett, a másiknak pedig a tetőszerkezete semmisült meg – tájékoztatott Ovidiu Dudu alezredes, a tűzoltóság szóvivője. A csűrben mintegy 25 tonna szénát tárolt a gazda, ez is elégett, akárcsak egy sertés – tudtuk meg. A tűz keletkezésének okát még nem állapították meg, a vizsgálat folyamatban van.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!