Fotó: Gecse Noémi
Az influenzás esetek rohamos terjedése miatt javasolt a csökkentett látogatási idő betartása a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban – a február elejétől életben lévő felhívást az intézmény bejárataira is kifüggesztették.
2017. február 07., 18:292017. február 07., 18:29
Demeter Ferenc kórházmenedzser érdeklődésünkre közölte, ez egy felhívás a lakosság részére, hogy lehetőleg kerüljék a felesleges látogatásokat a kórházban, illetve csökkentsék a betegekre szánt látogatási időt. Ez a belső fertőzések megelőzése érdekében szükséges.
A kórház egész területére érvényes a látogatások számának megszorítása, amely február 1-jétől lépett életbe. A kórházmenedzser szerint amíg tart a járvány, addig szükséges ez az intézkedés.
Az Országos Egészségügyi Intézet fertőző betegségek ellenőrzését és megfigyelését végző központjának kimutatása szerint a január 23-29. közötti héten két személy halt meg influenza vírus szövődményei miatt. Mindketten az A típus H3N2 altípusát kapták el.
Az idei téli szezonban pedig a grippé miatt elhunytak száma immár 14-re emelkedett országosan, miközben tavaly egyetlen halálesetet sem regisztráltak. A szakemberek szerint az elhunytak közül senki nem kapta meg a védőoltást, és tizenhárom esetben (93 százalék) más egészségügyi gondokkal is küszködtek a páciensek.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!