Csíkszereda adózási térképe

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Megrajzoltuk Csíkszereda adózási térképét, továbbá utánajártunk annak, hogy milyen kritériumok alapján sorolták be a város utcáit a különböző adózási kategóriákba, és annak is, hogy például Szécseny miért B-kategóriás adózási övezet, annak ellenére, hogy többek között nincs aszfaltozott útja, sem kiépített ivó- és szennyvíz-hálózata.

Barabás Hajnal

2014. május 14., 10:382014. május 14., 10:38

2014. május 15., 13:052014. május 15., 13:05

„Ha már eldöntötték a szécsenyi ingatlanok B-kategóriájú adóztatását, miért nincs biztosítva ennek a kategóriának megfelelő infrastruktúra?” – firtatták a szécsenyiek.

Szécseny mint üdülőövezet

Szécseny Csíkszereda üdülőövezete, ezért B-kategóriájú adózási övezetbe sorolják, függetlenül attól, hogy van-e közművesítve. Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, a 2010-ben elfogadott Általános Városrendezési Tervbe belefoglalták a korábban – a város költségén – elkészíttetett Szécseny zonális rendezési tervét, részben azért, hogy az ott engedélyek nélkül felépített házakat valamilyen formában legalizálják. Ugyanakkor ebben a rendezési tervben „hétvégi házaknak való övezetként” tüntették fel Szécsenyt – fogalmazott az elöljáró.

Lehetne akár D-kategóriás övezet is

Szécsenyhez hasonlóan Hargitafürdőt és Zsögödfürdőt is üdülőövezetként tartják számon, és ennek megfelelően fizetik a tulajdonosok az ingatlan- és területadót. „Ha csak az adózási kritériumrendszert vennénk figyelembe, akkor nem B-, hanem D-kategóriájú adózási övezet lenne Szécseny, hiszen nem fejlett az infrastruktúrája” – magyarázta Veres Csaba, a polgármesteri hivatal város-ellenőrzési és kényszervégrehajtó irodájának vezetője.

Adózási kritériumrendszer

A csíkszeredai önkormányzat 2001-ből származó 141-es határozata tartalmazza azt a pontozási rendszert, amely alapján besorolták, besorolják Csíkszereda utcáit a négy adózási kategóriába. Ennek alapján 15 pontot ér, ha egy adott utcában, utcarészben bevezették az ivóvizet, a szennyvízelvezetés ugyancsak 15 pontot, az esővíz-elvezetés 10 pontot, a gáz bevezetése 15 pontot, a kiépített villanyhálózaté további 10 pontot számít. Ugyancsak 10 pontot számolnak, ha az utca aszfaltozott, kövezett útra öt pont jár.

Az adózási kategóriába való besorolásnál figyelembe veszik a város központjától számított távolságot is, amelyet 0–15-ig pontoznak. Városrendezési előírások megléte további 15, illetve 10 pontot érhet. A lakó-, valamint ipari övezetekre 15, illetve 10 pontot számítanak fel. Összesítve: a legjobb, A adózási övezetbe 105-120 pontot, a B-be 85-100 pontot, a C-be 65-80 pontot, D övezetbe 40-60 pontot elért utcák kerülnek.

Fejlesztések után több adó

Azokat az utcákat, ahol a városvezetés megvalósított valamilyen beruházást, például leaszfaltoztatta az utat, egy magasabb adózási kategóriába helyezték. 2010-ben többek között a Taploca utcát és a Szék útját B-kategóriába helyezték a C- és D-kategóriából. Tavaly a Temesvári sugárút teljes hosszát sorolták az A-kategóriába.

Udvarra nagyobb az adó

Az adózási kategóriákban a legnagyobb különbség az adók mértékében az udvarok esetében érzékelhető – tudtuk meg Rodica Ţiriactól, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal adó- és illetékosztályának vezetőjétől. Például egy A-kategóriájú övezetben egy 1000 négyzetméteres udvarra évente közel 840 lej az adó. A D-kategóriában viszont négyszer kevesebb, azaz mindössze 180 lej. Szécsenyben pedig – mint B-kategóriás adózási övezet –, egy hasonló méretű udvarra 590 lejt kellene fizetni.

A lakóépületekre kivetett adó mértékében is van némi különbség, de nem számottevő. Ha egy 60 négyzetméteres, téglából épült lakóházat veszünk alapul, akkor 144 lejt kell adózni utána évente egy B-kategóriájú övezetben, és valamivel kevesebbet, azaz 132 lejt kell fizetni egy D kategóriájú övezetben.

Mezőgazdasági terület az udvaron

Sokat lehet lefaragni az adóból, ha az udvar egy részét mezőgazdasági területként hasznosítják. Például ha veteményes, gyümölcsös, kaszáló van az udvaron, akkor mezőgazdasági területként lehet bejelenteni, és adója sokkal olcsóbb, mint az udvaré. Veres Csaba elmondta, a terület besorolása törvény szerint önkéntes, saját felelősségre tett bejelentés alapján történik, amelyet megfelelő dokumentumokkal kell alátámasztani.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés