Csíkszentmárton: a szakképzettek többsége külföldre megy

A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola mezőgazdasági szakirányt választott tanulói közül többnek is munkalehetőséget ajánlanak a helybéli cégek és gazdák, ennek ellenére sokan inkább a külföldi munkavállalást választják.

Molnár Rajmond

2016. január 25., 18:182016. január 25., 18:18

Főképp mezőgazdasági és vidéki turisztikával kapcsolatos elméleti, gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolába beiratkozott szakosztályos diákok. A oktatásuk jelenleg két területen zajlik: az egyik a hegyi gazdálkodói képzés, amely leginkább mezőgazdasági tantárgyakat foglal magába, és jelenleg csak a kilencedik osztályban oktatják. A másik – a tizedik és tizenegyedik osztályokban tanított – agroturisztikai dolgozó szakképzés, ez esetben a mezőgazdasági tantárgyak kiegészülnek vendéglátói és turisztikai leckékkel is – közölte érdeklődésünkre Vízi Hajnalka, az iskola oktatója. Hozzátette, a két szak kilencedikben és tizedikben szinte ugyanazokat a tantárgyakat tartalmazza, tizenegyediktől jelennek meg a vendéglátással kapcsolatos tantárgyak az agroturisztika szak esetében. Mint hangsúlyozta, a szakok elindításánál a fő szempont az volt, hogy milyen munkaerőre lenne leginkább igény a térségben. „Arra jutottunk, hogy mindenképpen kell a mezőgazdasági vonal, mivel nagyon sok család gazdálkodik a környéken” – fejtette ki Vízi.

„A hároméves képzés során egy szemléletet kell kapjanak a diákok, hogy tulajdonképpen mi is a gazdálkodás” – magyarázta a tanárnő. Hozzátette, kilencedikben főképp alapozó jellegű mezőgazdasági gépek és felszerelések megismerésével foglalkozhatnak a tanulók. Tantárgyak szerint tanulnak ökológiát, éghajlattant, talajtant vagy éppen munkavédelmet. Tizedik osztályban leginkább az állattenyésztés és a földműveléstan tantárgyak köré csoportosodik az oktatás. A tizenegyedik osztályosok pedig növénytermesztést, gyepgazdálkodást és ugyancsak állattenyésztést tanulnak, illetve az agroturisztikai szak esetében vendéglátással kapcsolatos tantárgyakat is. „Természetesen a diákoknak vannak gyakorlataik a helyi cégeknél és gazdáknál, ahol az elméleti ismereteiket ki tudják egészíteni gyakorlatiakkal is” – emelte ki Vízi.

Vízi István iskolaigazgató elmondta, az ügyesebb diákoknak praktikájuk után sokszor ajánlanak munkalehetőséget a helyi cégek vagy gazdák. „Vannak olyan, már végzett tanulóink, akik a mai napig ilyen helyeken dolgoznak. De sajnos a végzősök nagy többsége elmegy külföldre, szintén mezőgazdasági munkát végezni” – egészítette ki. Kihangsúlyozta, hogy az itt megszerzett tudást a talpraesettek mindenképpen tudják kamatoztatni, és a mezőgazdaságban elhelyezkedve jó megélhetést biztosíthatnak maguknak és családjuknak. Manapság rengeteg pályázati lehetőség van az erre vállalkozó gazdáknak – tette hozzá.

„Inkább külföldön szeretnék majd dolgozni. Időszakos munkákat akarok vállalni, majd egy idő után hazajönni, és itthon gazdálkodni” – fejtette ki érdeklődésünkre Fikó Norbert, az iskola egyik tizedik osztályos tanulója. „Az én célom, hogy patkolókovács legyek itthon. Mivel érdekel a lovász szakma, ezért választottam a mezőgazdasági szakot” – fejtette ki Gyergyai Tibor Gabriel, egy másik tizedik osztályos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés