Összeállt az a dokumentáció, mely révén a csíksomlyói pünkösdi búcsúnak az UNESCO szellemi világörökségi listájára való felvételét fogják igényelni. Mint azt Hegedüs Csillától, az RMDSZ kulturális főosztályának főtitkár-helyettesétől megtudtuk, az Erdélyi Ferences Rendtartomány is eljuttatta hozzájuk az ezzel kapcsolatos észrevételeit, az ezek alapján átjavított jelölési iratcsomót e hónap végéig kell leadni.
2012. március 19., 15:252012. március 19., 15:25
2012. március 19., 18:092012. március 19., 18:09
A dokumentáció már korábban elkészült, ezt küldtük el a ferenceseknek – részletezte Hegedüs. Kiemelte, a rendtartomány vezetői technikai jellegű pontosításokat fogalmaztak meg, ezeket kijavítják kérésük szerint. Az iratcsomó egyébként egy kitöltött űrlapot, illetve a pünkösdi búcsú szervezésében részt vállaló intézmények és szervezetek úgynevezett befogadó nyilatkozatait tartalmazza. Ugyanakkor egy közel tizenkét perces ismertető filmet is mellékeltek. A főtitkárhelyettes elmondása szerint a jelölési iratcsomó véglegesítésének határideje március 31. „Az UNESCO az ezt követő egy évben kiegészítéseket kérhet, és több mint valószínű, élni is fog ezzel a lehetőséggel” – részletezte az illetékes, hozzátéve, a döntés további egy év után születhet meg.
Korábban számos vélemény hangzott el azzal kapcsolatban, miért válna előnyére a pünkösdi búcsúnak, ha felkerülne az UNESCO listájára. Egy nemrég megtartott csíkszeredai tanácskozáson, melyen a kulturális miniszter által kinevezett Országos Szellemi Örökség Bizottság tagjai, a helyi és megyei önkormányzatok, a ferences rendház, a gyergyóalfalvi közösség és a civil szervezetek képviselői vettek részt, elhangzott, a világörökségi státus elnyerése az értékeinknek világszinten történő elismerését jelentené.
Ugyanakkor az UNESCO-jelvény, ami ezután nemcsak a búcsút, hanem az ebben részt vevő önkormányzatokat, civil szervezeteket, közösségeket fogja kísérni, pályázati lehetőségeket nyit meg előttük. A vélemények szerint amellett, hogy a csíksomlyói búcsú védettséget kap, így azt senki nem szüntetheti meg, még hatalmi eszközzel sem, a szimbolikus jelentőség is nagyon fontos, hisz közfigyelmet szervez maga köré, az egész emberiség figyelme kiterjedhet rá. Helyi szinten pedig azok a közösségek, amelyek részt vesznek a szervezésben, felelősséget vállalnak arra, hogy biztosítják fenntartását és eredeti szellemiségének megőrzését.
A kulturális és örökségvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság tavaly szeptemberben szavazta meg azt a javaslatot, mely szerint felterjesztik a világörökség státus elnyerésére a csíksomlyói búcsút.
Telnek a medencék, kinyitott a zsögödi strand. A létesítmény a tavalyi jegyárakkal várja a látogatókat.
Újra megnyílnak a Mikó-vár kapui a Szent Iván-éjhez legközelebbi szombaton: a Csíki Székely Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz. A látogatók sokszínű kínálatra és izgalmas élményekre számíthatnak.
Különleges kulturális eseményre várják az érdeklődőket Csíkszeredában: az Etnospot – Múzeumok Éjszakája szombaton színes, élményközpontú programokkal készült látogatóknak.
Aláírták a kivitelezési szerződést a csíkszeredai Kós Károly és a Szentkirály utcák felújítására, így a kivitelező helyi cég hamarosan hozzáfog a munkálatokhoz, amelyeket még ebben az évben szeretnének befejezni.
Mintegy 5,6 millió lejből épül ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban egy új informatikai rendszer, amely lehetővé teszi a páciensek adatainak nyilvántartását, ezáltal felügyeletük és kezelésük is hatékonyabbá válik.
Megtámadja az alapfokú bírósági döntést, amely alapján Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsa alelnökét (korábbi elnökét), valamint öt vádlott-társát több mint egymillió lejes kár megfizetésére kötelezi. Az ítéletet szerdán tették közzé.
A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.
Nemcsak a csíkszeredai télisport-infrastruktúrát venné át Csíkszereda városa, hanem a Sportklub összes szakosztályát is. A feladat sokkal nagyobb falat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Főleg egy gazdasági válság elején.
Minden érdeklődő pálinkafőzőt, szakmabelit és gasztronómiai szakértőt várnak a Minőségi pálinkakészítés elnevezésű szakmai konferenciára július 4-én a csíkszeredai megyeházán.
Nemcsak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, hanem a hargitai megyeszékhely és a térség is nyert azzal, hogy elkészült az egyetem planetáriuma. Az űrszínház avatóünnepségét kedden tartották.
szóljon hozzá!