Csíkmadaras kulturális öröksége

Mivel Csíkmadarason tartották a tábort, ezúttal a madarasiak is közreműködtek a megnyitón. Felvezetőként a 13 éves Antal Csanád (hegedű) és az 5 éves Antal Adorján (gardon) adott ízelítőt felcsíki népdalokból. A zenei örökség leginkább élőben adható át, ami meg a szem számára értékes, abból a fotósok alkotásai nyújtottak ízelítőt.

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter beszédében a fotóművészet fontosságára hívta fel a figyelmet. Amint kiemelte, ez a művészeti ág rengeteg örömöt szerez művelőinek és befogadóinak egyaránt. Ki is harcolta, hogy a hazai fotográfiának legyen egy jeles napja. Idén január 11-én ünnepeltük a Fotóművészet Napját első alkalommal Romániában (Szathmáry Papp Károly fotóművész ugyanis 1812. január 11-én született). Ádám Gyuláék tevékenységével kapcsolatosan a kulturális tárcafő megjegyezte, hogy olyan pillanatokat villantanak fel az életünkből, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk. Tehetik, hisz a fényképész művészember, olyan alkotó, aki meglátja, megmutatja azokat az arcokat, életképeket vagy épített örökségünk olyan részleteit, melyeket őrizni érdemes. „Van itt néhány alkotás, melyekről elmondhatjuk, hogy akár száz évvel ezelőtt is készülhettek. Valószínű, hogy ezek az értékek, amelyeket az alkotók mindig úgy képesek megörökíteni és megmutatni, hogy művészi értéket is adnak hozzá.”

Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke megelőlegezte, hogy a megyei önkormányzat az elkövetkezőkben is támogatni fogja a fotósok dokumentáló és alkotótevékenységét. „Nem elég csak a kényelemért építeni, aszfaltozni, betonozni, hanem legalább ennyire fontos a művészetek, az értékteremtés számára is lehetőséget biztosítani. Én úgy gondolom, hogy a HMKK, Ádám Gyula és fotós barátai ebben nagy segítségünkre vannak. Örülök, hogy évről évre létrejönnek ezek a táborok, és bízom benne, hogy az önszerveződő, lentről építkező, kulturális tevékenységek száma tovább fog bokrosodni. Itt láthatjuk a fotókon is, hogy településeinken, falvainkon vannak olyan értékek, melyek mindnyájunkat erősíthetnek és mindannyiunk számára irányt is mutathatnak.”

A madarasi önkormányzat nevében Bíró Éva alpolgármester szólalt fel. Kijelentette, hogy amint a barlangrajzok, falfestmények igazolják, az emberiség mindig törekedett a valóság megörökítésére. A fényképek kapcsolatot jelentenek a különböző idősíkok között, összekötik a múltat a jelennel. Kiemelte, hogy örömükre egy tapasztalt, összeforrt fotós csapatot láttak vendégül Madarason. Olyan elhívatott művészeket, akik maradandóvá tették a múló idő hangulatát, megörökítvén a népi építészet, népviselet és életmód máig fennmaradt formáit, egy nagyon értékes kordokumentumot hagyva hátra. Lehet, hogy unokáink majd ezekről a fényképekről rekonstruálják elődeik életmódját – összegzett.

Cseke Gábor író, újságíró szerint az 56 képből álló kiállítás magába sűríti „a mai Csíkmadaras egész lelkületét, életének helyi színezetét. A képeken feltűnő alakok, formák, mesterségek, élethelyzetek, lakásbelsők, építmények, gesztusok, események, ünnepi hangulatok formálisan nem állnák ugyan ki a teljesség próbáját, de éppen mert műalkotásokról van szó, minden kép mögött ott van a pillanat mögötti folyamat letörölhetetlen pecsétje, a művészi láttatás vízjele.” Habár mindenki egyénien lát és láttat, mégis érezhető egy összhang. „A kiállító fotóművészek csak annyiban emlékeztetnek egy zenekar tagjaira, hogy jól érzik magukat csapatban, s ugyanabban a tárgyban érdekeltek, viszont mindenki a maga módján, a saját kedvére, meggyőződésére és felelősségére, szabadon »muzsikál«, mutatja meg alkotásaival önmagát, s még sincs hangzavar, kakofónia. Azt is mondhatnánk, hogy a közös szereplés igen sok esetben még ki is emel egy-egy alkotást önértékének esetenkénti szerénységéből, s további újabb tónusokat, értelmezést nyerhet. Ilyen szempontból a »karnagy«, a kiállítás szervező felelőssége óriási. Szerencsére, a Hargita Megyei Kulturális Központban ezt a szerepet következetes, kiszámítható értékrenddel bíró, hozzáértő, közösségi érzelmű ember vállalta magára a kezdetektől: Ádám Gyula, aki gyakorló művészként is kitűnő partner. Miért ne mondjuk ki, hogy a fotótáborok vonulata és hozama, az a mód, ahogyan kiterebélyesedtek és alkotó műhellyé váltak, immár kitörölhetetlenül hozzátartozik az ő fotográfusi életművéhez.”

Kiállító fotográfusok

Ádám Gyula (Csíkszereda), Antal Imre (Bécs, Ausztria), Balázs Attila (Székelyudvarhely), Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Erdély Bálint Előd (Székelyudvarhely), Găină Gerendi Dorel (Kolozsvár), Haris László (Budapest), Henning János (Sepsiszentgyörgy), Homoga József (Salgótarján, Magyarország), Kása Béla (Tordas, Magyaroszág), Magyari Hunor (Székelyudvarhely), Molnár Attila (Csíkszereda), Szentes Zágon (Kolozsvár), Veres Nándor (Csíkszereda).