
Fotó: Tamás Attila
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én, hétfőn a római katolikus egyház. Ebből az alkalomból Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is búcsús szentmisét tartanak.
2016. augusztus 12., 11:082016. augusztus 12., 11:08
2016. augusztus 12., 11:142016. augusztus 12., 11:14
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál hétfőn déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A szentmisén Kovács István helyi segédlelkész prédikál. Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is búcsúünnepet tartanak: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában fél egykor kezdődik a szentmise, melynek Darvas Kozma József csíkszeredai plébános lesz a szónoka. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén szintén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mond szentbeszédet.
Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a gyimesbükki plébánián tartott eheti gyermektábor záróünnepsége is lesz egyben. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6-14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Az egyházi szent hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul: dormitio) napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómában is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Máriát Magyarország égi pártfogójának.
Szent Lőrinc ünnep
A Csíktaplocához tartozó csibai Szent Lőrinc-kápolna búcsúját 13-án, szombaton 11 órától tartják, amelyen Both Dávid, a zetelaki segédlelkész prédikál majd.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!