Bicăjanu az ideiglenes vezérigazgató

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Ideiglenesen Vasile Bicăjanut, a Hargita Megyei Pénzügyőrség volt főfelügyelőjét nevezték ki a Hargita Megyei Önkormányzat keretében a gazdasági vezérigazgatóság élére.

Kovács Attila

2013. december 26., 19:382013. december 26., 19:38

2013. december 26., 19:422013. december 26., 19:42

Mivel a korábbi vezérigazgató, Gábor László ellen az ügyészség vizsgálatot folytat, az ő munkaviszonyát  az ügyészség által közölt átirat és a 1999. évi 188-as törvény értelmében felfüggesztették – közölte kérdésünkre Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke.

„Komoly nehézségekbe ütköztünk az új vezérigazgató személyének keresésénél. Mivel tudtuk, hogy ez ideiglenes állás, először megpróbáltunk házon belül találni rá embert, aki erre az időszakra helyettesíteni tudná a korábbi vezérigazgatót” - számolt be az elnök. Mint megtudtuk, ez nem sikerült, egy rövid, átmeneti időszakra egy kollégát bíztak meg a feladattal, de más megbízása miatt ezt nem tudta hosszabb távra vállalni. Időközben a Köztisztviselők Országos Szövetségéhez, majd a prefektusi hivatalhoz is fordultak segítségért, de hiába.

„Sajnos sehol semmi nem járt eredménnyel, és egyre inkább közeledtek az év végi zárások, rengeteg, gazdasági szakembert igénylő munka, és nekünk nem volt semmilyen megoldás a tarsolyunkban” – vázolta Borboly. Ekkor jelentkezett Vasile Bicăjanu a kiírt álláshirdetésre, sikerrel vizsgázott a Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságán meghirdetett állásra, és ideiglenesen elvállalta a gazdasági vezérigazgatóság vezetését. Bicăjanu a Bukaresti Gazdasági Egyetemen végzett, doktori címet is szerzett közgazdaságból.

„A felfüggesztés ideiglenes, mindaddig érvényes, míg a korábbi vezérigazgató vissza nem térhet hivatalába, akár egy hét múlva is lejárhat, ezért is találtunk nehezen megfelelő személyt. Úgy gondolom, nem volt más választásunk, és nem kockáztathattuk meg, hogy tovább húzódjon a dolog, mert az komoly problémákat is maga után vonhatott volna a megyei tanács pénzügyi, illetve gazdasági elszámolásait illetően” – magyarázta az elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés