
Fotó: Iochom Zsolt
Hívők sokasága zarándokolt el a betegek világnapja alkalmából a csíksomlyói kegytemplomba szerdán, ahol az ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta.
2015. február 11., 13:512015. február 11., 13:51
2015. február 11., 19:492015. február 11., 19:49
Az immár hagyományossá vált idősek és betegek zarándoklatára autóbuszokkal érkeztek nem csak a környező falvakból, hanem távolabbi vidékekről is, hogy részesülhessenek a betegek szentségében.
II. Szent János Pál pápa 1992-ben február 11-ét, a betegek világnapjává tette. 1858-ban ezen a napon jelent meg először a Szűzanya Lourdes-ban egy 14 éves francia lánynak, Bernadett Soubirous-nak. A szentatyának az volt a szándéka, hogy minden évben ezen a napon a figyelmünk a betegekre, és az őket ápolókra irányuljon. Az ünnepi szentmisét bemutató püspök atya felajánlásában kérte, hogy imádkozzunk beteg testvéreinkért, hogy Isten adja meg nekik a gyógyulás kegyelmét, segítse lelki ajándékaival, hogy szenvedéseiket Jézus Krisztus lelkületével tudják viselni.
Elmélkedésében Tamás József emlékeztetett arra, hogy Jézus nagyon sok embert gyógyított meg az Evangélium tanúsága szerint, de ő sem gyógyított meg minden beteget. A mai fejlett orvostudomány sem tud minden betegséget orvosolni. „A betegekben fel kell fedeznünk magát az Úr Jézust, aki azonosította önmagát a betegekkel” – nyomatékosította szentbeszédében.
A szentmise végén kiszolgáltatták a betegek szentségét, a püspök által megáldott olajjal megkenve a szentségben részesülők homlokát és kezét. A nap folyamán kihelyezett perselyekbe adományokat gyűjtöttek a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályának támogatására.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!