Lezárult az új csíkszeredai zöldségpiac megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére kiírt versenypályázat, a beérkezett terveket a polgármesteri hivatalban lehet majd megtekinteni.
2013. október 17., 19:302013. október 17., 19:30
2013. október 17., 19:522013. október 17., 19:52
A Nagyrét utcába, a város tulajdonában levő 15 ezer négyzetméteres telekre költöztetnék el jelenlegi helyéről a zöldségpiacot, amely szűk, túlzsúfolt, tömbházak által közrezárt térben található. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére közbeszerzési eljárást írtak ki, amelyre tíz pályamunka érkezett – tudtuk meg Bulbuk Márton projektfelelőstől.
A pályázaton elvárás volt, hogy a térségre jellemző hagyományos építészeti jegyeket viseljen az új zöldségpiac, és az építkezésnél helyi anyagokat, követ, fát, téglát használjanak fel. A beérkezett ajánlatok közül négy esetében nem történt borítékbontás, mert a törvény által előírt formai feltételeket nem teljesítették, hatot viszont értékelt és pontozott a szakemberekből, köztük Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl Miklós-díjas pécsi építészből álló zsűri.
Bulbuk Márton szerint jó, komplex és érdekes elképzelések születtek, a pályázók között van négy helyi cég is. Az eredményhirdetésre még várni kell, mert a pályamunkák műszaki részének kiértékelése még nem fejeződött be. Ha ez megtörténik, a nyertes pályázóval szerződést kötnek a kiviteli tervek elkészítésére, a második és harmadik helyezettek pénzjutalomban részesülnek. A tervezésnek idén el kell kezdődnie, jövőben a kivitelezés is megkezdődhet. A beérkezett tanulmányok a beruházási érték tekintetében elég széles sávon mozognak, 15-30 millió lej közötti összeget irányozva elő – tudtuk meg. Erről viszont a költségvetés lehetőségeit figyelembe véve egyeztetnek majd a tervek elkészítése előtt.
Bulbuk Márton azt is elmondta, szándékukban áll a beérkezett pályamunkákat közszemlére állítani a polgármesteri hivatalban, hogy bárki megtekinthesse ezeket. A korábban vázolt elképzelések szerint az új piacon kétrészes csarnok készülhet felső bevilágítással, amelynek külső eresze asztalok számára nyújt védelmet. Száz férőhelyes parkoló, játszótér, parkosított zöldövezet is lenne a piac területén.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
szóljon hozzá!