Mivelhogy közel négy éve nem jeleztek sertéspestises fertőzést az országban, semmi akadálya nincs annak, hogy állatvásárokon kereskedni lehessen élő sertéssel.
2011. július 07., 17:322011. július 07., 17:32
2011. július 07., 17:492011. július 07., 17:49
Amint azt dr. Püsök László, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság igazgatóhelyettese elmondta, erre kizárólag a tavaly májusban megjelent 45-ös kormányhatározat betűje szerint létrehozott vásárokon kerülhet sor.
A jogszabály értelmében szigorú higiéniai és fogyasztóvédelmi feltételeket kell teljesíteniük a létesítményeknek: például állandó állatorvosi felügyelet és orvosi-állatorvosi működési engedélyre van szükség, legyen lehetőség igazoló iratok kibocsátására, fertőtlenítésre, a helyszín legyen könnyen megközelíthető az állatokat szállító gépkocsik számára. Ugyanakkor fontos, hogy falun kívüli területen működjön, legyen bekerítve, egy kapuval és vezetékes ivóvízzel ellátva, és így tovább. „Mostanig egyetlen polgármesteri hivatal sem tett le barompiac megnyitására vonatkozó kérést” – említette az illetékes.
Hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy az unió még idén feloldja Romániát az EU-s piacokra történő sertéshús kivitel tilalma alól, ennek ugyanis alapfeltétele, hogy az országot sertéspestis mentes övezetté nyilvánítsák. Jelenleg a keleti határmegyékben zajlik a betegség elleni oltási kampány, de kizárólag vaddisznók esetében történik ez.
2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.
Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.
Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!