
Fotó: Veres Nándor
Csütörtökön érkeznek Csíkszeredába az autonómiamaraton futói, a magyarországi Juhos Gábor, valamint a gyergyóalfalvi Csató József. Az autonómia fontosságának tudatosítását tűzték ki célul, ezt a kezdeményezést pedig az EMNT támogatja szállás és étkezés biztosításával, illetve az akció népszerűsítésével – tudtuk meg Tiboldi Lászlótól.
2013. szeptember 16., 16:572013. szeptember 16., 16:57
2013. szeptember 16., 20:302013. szeptember 16., 20:30
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke hangsúlyozta, bárki csatlakozhat a maratonhoz, szaladva, biciklizve, akkora távon, amekkorát vállal. A maratoni futókat, ha minden a terv szerint halad, 12 óra környékén fogadják a csíkszeredai unitárius templom udvarán, ahol kis ünnepség keretében fenyőfacsemetét is ültetnek.
Az autonómiamaraton futói szeptember 15-én indultak Marosvásárhelyről, és két hét alatt körbeszaladják Székelyföldet, 91 települést érintve, ez 500 kilométeres távot jelent. Csíkszéken tizenhat településen haladnak át, facsemetét pedig Csíkszeredán kívül Csíkszentdomokoson, Csíkdánfalván, Csíkcsicsóban, Csíkszentimrén és Tusnádfürdőn ültetnek még.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!