
Fotó: Veres Nándor
Jogerőre emelkedett a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos esetében elrendelt hatósági felügyelet újabb két hónappal történő meghosszabbítása, miután a marosvásárhelyi ítélőtábla is megerősítette az alapfokú döntést.
2015. december 04., 19:202015. december 04., 19:20
A Hargita Megyei Törvényszék november 27-én ismertetett határozata szerint indokolt Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ügyében a hatósági felügyelet fenntartása. Az alapfokú ítélet ellen, mint kiderült, csak az egyik vádlott, Ráduly Róbert Kálmán nyújtott be fellebbezést a táblabíróságra, ezt pénteken tárgyalták, és elutasították.
Szőke Domokos ügyvédje, Szász Ferenc értelmetlennek tartotta a fellebbezést. „Olyan körülmények között, hogy egy nappal azelőtt a marosvásárhelyi ítélőtábla még a kötelezettségek módosítását sem engedte meg, elképzelhetetlen számomra, hogy huszonnégy órán belül változtasson az álláspontján. Előrelátható volt, hogy el fogják utasítani az óvást” – indokolta megkeresésünkre álláspontját az ügyvéd. A két vádlott így 2016 január végén kérheti ismét az előzetes kényszerintézkedés feloldását.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!