Működésének több mint egy évtizede után, pontosan négy évvel ezelőtt avatta a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház alagsorában kialakított irodáját az Erdélyi Háló Egyesület. Mint azt a tapasztalatok is mutatják, a katolikus értékeket képviselő szervezet életének meghatározó eseménye volt a székhely létrehozása.
2012. november 06., 17:172012. november 06., 17:17
2012. november 06., 17:422012. november 06., 17:42
„Elsősorban a tevékenységek strukturálását és ezek gazdagodását jelenti az eltelt négy esztendő. Egy olyan közösségi teret, amely elősegíti a találkozást, az együttléteket és nem utolsósorban az irodai munkát. Egy olyan fizikai tér ez számunkra, amelyet folyamatosan meg tudunk tölteni élettel – fogalmazott Csobot-Györgydeák Szabolcs. Az egyesület irodavezetője szerint egyrészt a székhely biztosította a szakszerűséget, a mellette levő közösségi terem pedig elősegítette a „bogozói” találkozásokat, kiértékeléseket, a tevékenység szakszerű tervezését. „A létesítmény mindenképpen egy biztos pontot jelent az egyesület életében” – magyarázta az illetékes.
Csobot-Györgydeák Szabolcs azt is elmondta, az Erdélyi Háló célja kapcsolódik a Kárpát-medencei Háló Egyesületek céljához: a közösségek építését, a lelkiségek és kisközösségek találkozását, a személyes találkozásoknak a mélységét, illetve a Kárpát-medencei jellegének a megélését segíti elő. Mindehhez biztosítja azt a lelki, szellemi hátteret, ami szükséges ahhoz, hogy a különböző események szervezésében részt vállaló bogozók képzéseken vegyenek részt, és megkapják a szükséges lelki-szellemi töltetet.
„Ezúttal is bensőséges, családias lesz az ünnepség. A találkozás és az együttlét öröme mellett teret kap például a kultúra is. Emellett, immár hagyományszerűen, az egyesület tagjainak idei újszülött babáit is köszönteni szeretnénk” – tért ki a szerda esti évfordulós ünnepségre az irodavezető. Mint kifejtette, az egyesület életében nagyon fontos, hogy azokat az embereket, akik az egyesületi munkát vállalják, azaz a bogozókat időközönként egy közös együttlétre hívják. Ez alkalomból az egyesület munkájáról, pénzügyeiről is beszámolnak a házigazdák, kiértékelik az elmúlt év tevékenységét és a jövőbeni tervekről is szót ejtenek.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
szóljon hozzá!