Az egység útját keresik

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Egyházi méltóságok, közéleti személyiségek, illetve a Mária-út kiépítésén dolgozók egyaránt jelen lesznek azon a háromnapos szakmai konferencián, amelyen több közép-európai spirituális turistaút és kegyhely is bemutatkozik.

Rédai Botond

2013. szeptember 10., 17:062013. szeptember 10., 17:06

2013. szeptember 10., 17:272013. szeptember 10., 17:27

A Mária-út mindenkihez szól, mindenkit meghív. Várja azokat – nemzetiségtől és felekezettől függetlenül –, akik vallási, spirituális vagy önismereti célból kívánnak zarándokolni, illetve azokat is, akik egyelőre turisztikai és sportolás céljából kívánnak az útra lépni. Ez az út híd lesz a nemzetek, a vallások, az emberek között, összeköti a nyugatot és a keletet, így válik egy közép-kelet-európai népeket összekötő úttá, a „kiengesztelődés útjává”, mely a jövőben európai kulturális úttá is válhat – fogalmaz a rendezvénnyel kapcsolatban Molnár Sándor, a Székelyföldi Mária-út koordinátora.

Mint kiderült, a csütörtöktől szombatig tartó rendezvényen rövid előadások keretében mutatkoznak be olyan jelentős zarándokhelyek, mint Máriazell, Czestochowa, Medjugorje, Máriapócs vagy éppen a füzesmikolai zarándokközpont. A csíksomlyói Hotel Salvatorban és Konferenciaközpontban zajló szakmai értekezlet érdekessége, hogy a szünetekben az egyes zarándokhelyeket képviselők az épületben kialakított standoknál fogadják az érdeklődőket. A konferencia hivatalos megnyitója csütörtökön 18 órától lesz. Szombaton kilenc órától a résztvevők a Nagy-Somlyó hegyén található Mária-út szakaszon zarándokolnak a ferences atyák vezetésével.

Molnár a Mária-úttal és a konferenciával kapcsolatban kifejtette, mindkettőnek a célja, hogy Közép-Európa vallási értékeit egységes rendszerré szervező turista- és zarándokútvonal, illetve ezek hálózata épüljön ki Európa ezen régiójában. A koordinátor hangsúlyozta, a Mária-út összeköttetést teremt kelet-nyugat irányban az osztrák Mariazell, Budapest, Máriapócs és Csíksomlyó között, valamint észak-dél irányban Czestochowa, Esztergom, Budapest, és Medjugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia), ezáltal kialakítva egy El Caminóhoz hasonló, helyi
hagyományokra épülő zarándokútvonal-hálózatot.

A Mária-út erdélyi szakaszát 2011-ben kezdték kialakítani, kiépítettsége mintegy ötvenszázalékosra tehető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés