Az egyetem napját ünnepelték a Sapientián

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szombaton Csíkszeredában. Díjazták az oktatókat, és többek között egyetemi játékdélutánon vehettek rész a jelenlevők és a meghívott vendégek.

Molnár Rajmond

2015. október 04., 20:512015. október 04., 20:51

2015. október 04., 23:492015. október 04., 23:49

Dávid László (fotó), a Sapientia EMTE rektora köszöntő beszédében elmondta, hogy az elmúlt 15 évben több ezer hallgató végzett és diplomázott az egyetemen, akik közül többen kiemelkedő sikerekkel büszkélkedhetnek. „Intézményünk diákjainak sikerült első, második és harmadik helyezést is elhozni európai szintű versenyekről. Olyan sapientiás hallgatók által készített filmeket is láthattunk, amelyek bevitték az erdélyi filmkészítést a köztudatba” – dicsért a rektor. Mint hangsúlyozta, 15 év rövid idő egy közösség életében.

Kása Zoltán, az egyetem szenátusának elnöke felszólalásában úgy vélekedett, egy induló egyetemnek 25 évre van szüksége ahhoz, hogy igazi egyetemmé váljon, és a Sapientiának már csak az hiányzik e téren, hogy doktori iskolával is rendelkezzen. „Úgy gondolom, elég lesz ehhez húsz év is” – hangoztatta a szenátuselnök.

„Nagy örömmel tölt el, hogy itt állhatok a határon túli partnerintézményünk ünnepén, annak a tudatában, hogy sikereihez talán az együttműködésünk is hozzájárult” – fejtette ki beszédében Sándorné Kriszt Éva, a budapesti gazdasági főiskola rektora. Hozzátette: bízik abban, hogy az intézmények közötti együttműködés továbbra is virágzó lesz, és okos, képzett fiatalok ezrei kerülnek majd ki az egyetemek karairól. „Akkor mondhatjuk, hogy kiváló intézmény vagyunk, ha túljelentkezés van szakjainkra. Ez részben teljesült, de még sok a teendő ebben az irányban. Egy nagyon magasztos cél katonái vagyunk. Kis lépéseink nagy lépések közösségünk megtartásában” – zárta beszédét Makó Zoltán, a csíkszeredai kar dékánja. A felszólalások után az egyetem azon oktatóit díjazták, akik kiemelkedő tudományos munkásságuk alapján arra érdemesek voltak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés