
Fotó: Lukácsi Lehel
A csíkszéki városokban is utcákat nevezhetnek át, amennyiben alkalmazzák azt a törvényt, amely kötelezővé teszi az „1918. december 1.” utcanevet a városokban. Csíkszeredában, akárcsak Tusnádfürdőn, nincs ilyen nevű utca, és nem is lehet tudni, melyik vehetné fel ezt a nevet. Balánbányán az évszám hiányzik az elnevezésből. Székelyudvarhelyen már van ilyen nevű utca.
2014. október 16., 09:062014. október 16., 09:06
2014. október 16., 09:082014. október 16., 09:08
Nem ismeri még a Románia nemzeti napjának megünneplésére vonatkozó törvényt, de őrültségnek tartja az 1918. december 1. utcanév kötelezővé tételének elképzelését Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
Minden városra vonatkozik
Minden romániai városban és megyei jogú városban 1918. december 1. nevet kell viselnie egy központi főútvonalnak – erről rendelkezik a képviselőházban nemrég elfogadott és Traian Băsescu államfő által kedden kihirdetett törvény. Ebben azt is meghatározzák, hogy a román nemzeti ünnepen, december elsején a központi és helyi hatóságoknak és az állami intézményeknek tudományos, nevelő hatású, kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük. Minden megyei jogú városban és a fővárosban a prefektusi hivatal, a megyei és helyi önkormányzatok, valamint a katonai helyőrség-parancsnokságok együttműködésével ünnepi rendezvényeket szerveznek ezen a napon. A jogszabály szerint a rendezvények számára „a hatályos törvények értelmében” kell a finanszírozást biztosítani.
Mircea Duşa a kezdeményező
A tervezetet Mircea Duşa védelmi miniszter nyújtotta be a parlamentben, a rendelkezés célpontjai pedig egyértelműen a székelyföldi települések. A Hargita megyében mandátumot szerzett politikus már korábban is benyújtott egy jogszabályt, amelyben tiltotta volna, hogy román személyiségekről elnevezett utcák nevét megváltoztassák, a 2011-es próbálkozás azonban elbukott a képviselőházban. Duşa akkor úgy indokolta kezdeményezését: felháborító, hogy a székelyföldi városokban magyar neveket adnak az utcáknak. A most érvénybe lépett jogszabályt a szenátus áprilisban, a képviselőház szeptemberben fogadta el.
Ráduly szerint őrültség
A törvény értelmében Csíkszeredában is át kellene nevezni egy központi főútvonalat, mert 1918. december 1. nevű utca jelenleg nincs. Kérdésünkre Ráduly Róbert Kálmán polgármester szűkszavúan nyilatkozott ezzel kapcsolatban, mint mondta, nem ismeri, nem látta még a törvényt, ezért nincs mit mondjon érdemben. „Ez egy őrültség” – tette hozzá. „A helyi autonómia megsértése, ilyent csak egy beteg ember tud kitalálni” – fogalmazott a városvezető.
Helyzet Csíkszéken
Balánbányán viszonylag egyszerűbb a helyzet, mert a város főutcáját December 1. utcának hívják most is. Igaz, a névben nem szerepel az 1918-as évszám – tudtuk meg Brezovszky György polgármestertől, aki azt mondta, tanulmányozniuk kell a törvényt, hogy ebben az esetben van-e szükség bármilyen lépésre.
Csíkszék másik kisvárosában, Tusnádfürdőn sincs ilyen utcanév. Albert Tibor polgármester szerint mivel a fürdővárosban egy főutca van, nem lenne szimpatikus, ha azt neveznék át. Hozzátette, nem tud mit mondani, és egyelőre megvárják, mennyire lesz kényszerítő erejű ez a rendelkezés.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!