„Ti vagytok a jövő ígérete”

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont két végzős osztályának ötvenkilenc diákja ballagott el csütörtökön.

Pinti Attila

2012. május 31., 17:342012. május 31., 17:34

2012. május 31., 21:172012. május 31., 21:17

Az iskola udvarán megrendezett ünnepségen Kajtár Csaba, a tanintézmény vezetője emlékeztette a tanulókat, hogy a globalizáció korában mindig emlékezniük kell magyar identitásukra – amely nem csak erény, de kiváltság is. „Sokan közületek továbbtanulnak majd, mások munkába állnak, de a tanulás igazából senki számára nem áll meg. Ne feledjétek: sikeresek csak akkor lehettek, ha megismeritek a világot, amelyben éltek. Európaiként, és főleg magyarként a jövőt ti fogjátok építeni, legyetek hát méltó példaképei az utánatok következő generációknak” – mondta az igazgató.

A tizenegyedik osztályosok beszédekkel és versekkel búcsúztak a végzős évfolyamtól, majd virágot adtak át a népviseletbe öltözött diákoknak. A két elköszönő osztály meghatódva, egy Ady idézettel vett búcsút az iskolától, a tanároktól és az alsóbb évfolyamoktól: „Akarok! Egy kemény rövidke szó, ebben benne van az egész életem! E szó mögött sok, nehéz harc rejtőzik, e szó miatt még sokat könnyezem. De történjék bármi, ha az egész világ fog ellenállni, vagy ha egyedül is maradok, mindent legyőzve mégis akarok!”

Szentes Antal megyei tanácsos a társadalmi szerepvállalás felelősségteljességéről, míg Gál Attila, Csíkdánfalva polgármestere a tapasztalatszerzés szükségességéről beszélt a végzősöknek. „Ti vagytok a jövő ígérete, de még sokat kell tanulnotok és tapasztalnotok, hogy megértsétek magát az életet. Mindig vigyázzatok arra, hogy ne az anyagiaknak legyetek alárendelve” – tanácsolta az elöljáró.

Az ünnepség végén díjazták az iskolaközpont legjobb és legaktívabb diákjait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
2026. augusztus 26., szerda

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben

Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben
2026. augusztus 26., szerda

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása

Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.

A guberálók miatt nem vált be az okosnak tervezett kukák okosítása
Hirdetés