
Fotó: Veres Nándor
A Hargita megyei önkormányzat ügykezelésébe tartozó összes útszakasz esetében érvényes hóeltakarítási szerződés van – jelentette be Birtalan József, a megyei tanács alelnöke.
2012. december 18., 15:482012. december 18., 15:48
2012. december 18., 19:122012. december 18., 19:12
Jelentkezők hiányában korábban több megyei útra nem tudott szerződést kötni a megyei önkormányzat hóeltakarításra. Emiatt – főként Udvarhelyszéken – nehézkes volt a közlekedés és a közlekedésrendészet is több bírságot osztott ki. A helyzet megváltozhat, Birtalan József, a megyei tanács alelnöke a keddi testületi ülésen bejelentette, hogy minden megyei útra érvényes hóeltakarítási szerződéssel rendelkeznek, és pozitív változásokra számítanak a közlekedési feltételek tekintetében.
Az alelnök úgy vélte, érdemes lenne átgondolni a megyei utakra vonatkozó téli és nyári karbantartás rendszerét, és olyan modellben kellene gondolkodni, amely hosszú távon eredményes lesz. Mivel idén ősszel több eredménytelen közbeszerzési eljárást bonyolítottak le, emiatt késett a szerződéskötés, Birtalan azt mondta, a jövő téli útkarbantartásra vonatkozó közbeszerzési eljárást már 2013 februárjában elkezdik, hogy legyen idő a folyamat befejezésére.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.