
Fotó: Kristó Róbert
A székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolában ül asztalhoz hétfőn a tanügyi leépítések módját kifogásoló tanintézet-vezetőkkel Görbe Péter megyei főtanfelügyelő. Ugyancsak hétfői határidőre bekérték a leépítések végrehajtási tervét is.
2015. augusztus 13., 19:032015. augusztus 13., 19:03
2015. augusztus 13., 19:062015. augusztus 13., 19:06
Tárgyalóasztalhoz ül Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő azokkal a napközi- és iskolaigazgatókkal, akik közös beadványt fogalmaztak meg az oktatási rendszerben végrehajtandó leépítések módját és mértékét kifogásolva.
A főtanfelügyelő elmondta, nem tudja, hétfőn megjelennek-e mind a beadvány aláírói, ő úgy értelmezi, hogy az esetleges hiányzókat mégsem érdekli eléggé a téma, a beszélgetést viszont mindenképpen megtartják. A beadványt megfogalmazó iskolaigazgatók és aligazgatók egyebek mellett egy tanfelügyelőségi bizottság létrehozását szeretnék elérni, amely a helyszíni látogatások alapján egyéni elbírálást alkalmaz a leépítések tekintetében, és nem az egységes sarokszámok alapján hajtják végre az állások megszüntetését. Görbe Péter most azt mondta, a megbeszélés alapján dönti majd el, hogy szükséges-e a bizottság létrehozása.
Egyébként a 125 Hargita megyei oktatási egység közül 89-et érint valamilyen mértékben a végrehajtandó megszorító intézkedés, iskolánként 0,25-től mintegy 20-ig terjed a megszüntetendő állások száma, megyei szinten ez összesen 161 oktatói kisegítő, valamint nem oktatói kisegítő személyzeti állást jelent. Görbe Péter szerint érdekes, hogy a tanintézetek többségében meg tudják oldani a leépítéseket, de az említett 21-ben látszólag nem.
A tanfelügyelőség csütörtökön küldött felhívást a megyében működő napközikbe és iskolákba arról, hogy hétfőig várják az igazgatóktól a meghatározott mértékű leépítések részleteire vonatkozó tételes kimutatásokat. Ez a hétfői megbeszélésen részt vevő tanintézet-vezetőkre is vonatkozik, ám kérdésünkre Görbe Péter elmondta, e tekintetben sem előzte meg a szekér a lovakat, ugyanis a délelőtti megbeszélés eredményének megfelelően az érintett igazgatóknak még lesz idejük arra, hogy a munkaprogram végéig véglegesítsék a leépítési tervezeteket.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!