
Fotó: Veres Nándor
A csíki régióban Lázárfalván kezdtek elsőként aszfaltozni hétfőn – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata. Idén 20–21 kilométernyi útszakasz javítását tervezik.
2015. augusztus 24., 19:562015. augusztus 24., 19:56
A megyei önkormányzat a megyei besorolású utak karbantartási munkálatainak keretében idén egy két évre szóló, aszfaltozási munkálatokra vonatkozó kiírást bocsájtott közbeszerzésre. Ez tartalmaz kátyúzást, amely után átlagosan 2 centiméter vastagságú aszfaltréteg kerül a meglévő régi aszfaltréteg egyenetlenségeinek a kitöltésére, és egy rétegben ugyanabból az anyagból terítik a 4 centiméteres kopóréteget.
„A keretszerződés értéke 10,5 millió lej, amely 40 kilométer egybefüggő aszfaltszőnyeg elkészítésére elegendő. Idén 20–21 kilométernyi útszakasz javítását tervezzük. Lázárfalván 1,474 kilométeres szakaszt javítunk, egészen a település bejáratáig. A szerződés értéke 348 199 lej” – tájékoztatott Incze Csongor, a megyei önkormányzat alelnöke.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint rövid, de fontos részre kerül aszfalt. Egyelőre csak a két falu között javítják az úttestet, mivel a házak között nemrég végeztek más jellegű munkálatokat, ezek miatt még friss a terep, és nem tanácsos ráteríteni az aszfaltréteget. De jövőre folytatják az útjavítást, tette hozzá Borboly.
Csík térségében a következő szakaszokon végeznek munkálatokat a fent említett programban: 113B jelzésű megyei út (Lázárfalva: 1,474 km); 123 (Szentsimon – Szentmárton: 3,028 km); 123 (Szentmárton központja: 1,676 km); 123B (Bánkfalva: 0,322 km); 125 (Karcfalva–Jenőfalva: 2 km).
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!