A kolozsvári ferences szerzetesek ebben az évben is megrendezik az Assisi Szent Ferenc Iskolája elnevezésű tábort a csíksomlyói ferences kolostorban – tájékoztatott Borsodi L. László, a ferencesek sajtóreferense.
2013. július 02., 17:242013. július 02., 17:24
2013. július 02., 18:272013. július 02., 18:27
A közleményből kiderül, a szervezők azoknak a 4–8. osztályos tanulóknak a jelentkezését várják, akik részt szeretnének venni egy olyan táborban, amely lehetőséget nyújt Assisi Szent Ferenc életének megismerésére, életpéldájának elmélyítésére, és arra, hogy a résztvevők új ismeretségeket, barátságokat alakíthassanak ki.
A tábor részvételi díja 30 lej. A résztvevőknek olyan háziorvosi igazolással kell rendelkezniük, amely engedélyezi a táborban való részvételüket. Hálózsákot és habszivacsot is vigyenek magukkal, illetve egy kis elemózsiát, amelyet a közös reggelinél vagy vacsoránál megosztanának táborozó társaikkal.
A július 18–21. között Csíksomlyón zajló táborra legkésőbb július 11-ig lehet jelentkezni Pantea Tibor ferences testvérnél a 0746–774701-es telefonszámon, illetve az frtibi@gmail.com, valamint az frszabolcs@gmail.com drótpostacímeken. További információk a www.ofm.ro/eferi honlapon olvashatók.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
szóljon hozzá!