
Fotó: Veres Nándor
Több szakaszon is megrongálódott szerdán este a villanyhálózat a nagy mennyiségű hó, illetve a vezetékekre dőlő faágak miatt Csíkszéken. Csíkszeredában három villanyoszlop helyreállításán dolgoznak, a város több utcájában szünetelt az áramszolgáltatás.
2016. március 24., 12:192016. március 24., 12:19
2016. március 24., 12:262016. március 24., 12:26
Antal Imre, az áramszolgáltató Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltségének vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, jelenleg Csíkszéken több helyszínen is dolgoznak, hogy visszaállítsák az áramszolgáltatást ott, ahol rongálódás történt.
Mint kiderült, minden településen adódtak gondok a megrongálódott villanyhálózat miatt.
Csíkszeredában is több utcában okozott kárt a nagy havazás a vezetékeken, többek között a Tanorok és a Hargita utcában. Mint arról már beszámoltunk, két villanyoszlop dőlt ki, az egyik a vasútállomás közelében, a másik a Tudor lakótelepi temető mellett. „Ezek helyébe jelenleg újakat állítunk, de amíg nem fejezzük be, addig ott két ház számára nem tudunk áramellátást biztosítani” – mondta a vezérigazgató. Egy harmadik villanyoszlop cseréjén is dolgoznak Csíkszeredában, a Jégpálya utcában, erre azért volt szükség, mert veszélyesen elkezdett dőlni az úttest irányába.
Szintén áram nélkül maradt Csiba és Erdőalja, valamint Hargitafürdő egy része is. A hargitai szakasz helyreállításához az Electrica szakemberei segítséget kértek a gyergyószentmiklósi, illetve a maroshévízi munkatársaiktól, hogy minél hamarabb vissza tudják csatolni az érintett városrészeket a villanyhálózatra.
Egyébként a szerda esti havazás gondot okozott a 13A jelzésű országút Csíkszereda és Székelyudvarhely közti szakaszán, ahol az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint csütörtökre virradóra forgalomkorlátozást vezettek be a 7,5 tonnánál nehezebb járművek számára, mivel két nyergesvontató akadt el a havas úton a késő esti órákban.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!