
Fotó: Veres Nándor
Képzőművészek alkotnak egy hétig Csíkszentmártonban. A helyi polgármesteri hivatal és a Viridis Egyesület által szervezett táborban készülő alkotásokat a községnek adományozzák a résztvevők.
2015. július 31., 14:402015. július 31., 14:40
Mátyás József (1930–2002) festő, grafikus az erdélyi képzőművészeti élet meghatározó egyénisége volt. Csíkszentmártonban (Csekefalván) született, nevéhez fűződik a Zsil-völgyi művésztelep létrehozása, ugyanakkor a hortobágyi alkotótábornak is hosszú éveken keresztül művészeti vezetője volt. 1996-ban olajképekből, grafikákból, fametszetekből álló mintegy negyvendarabos gyűjteményt adományozott a községnek. 2005-ben a Szentmárton Alapítvány kezdeményezésére szerveztek először alkotótábort az emlékére Csekefalván, és elsősorban azokat a művészeket hívták meg, akik személyesen is ismerték őt. Mivel az alapítvány anyagi forrásai kimerültek, pár évig nem tudták megszervezni – mesélte Gergely András, Szentmárton polgármestere, amikor meglátogattuk a tábort.
„Tavaly az önkormányzat megteremtette az alapokat, és a Viridis Egyesülettel közösen ismét megszerveztük. Ez egyfajta házi tábor, több székelyföldi művészt megszólítunk, és úgy látom, aki egyszer megfordult itt, szeretettel jön vissza, hiszen itt egy nagyon sajátos családias hangulat alakul ki. Nincsenek kötöttségek, szigorú rendszabályok. A lényeg, hogy Mátyás Józsefre emlékezve egy hétig kellemes együttlét és alkotómunka zajlik. Ez olyan szempontból is jó, hogy szép és maradandó alkotások bővítik a szentmártoni anyagot. Reményeink szerint a közeljövőben elkészül az a kiállítóterem, ahol ezekből az éves alkotásokból állandó kiállítás lesz. Az önkormányzatnál, a közbirtokosságnál, mindenhol fellelhetők a táborozók alkotásai.”
Szombaton 13 órakor tartják a sportközpont emeleti termében a táborban készült alkotásokból nyíló kiállítás megnyitóját, itt találhatók Mátyás József alkotásai is. „Ez egy profiknak szóló tábor, olyan alkotókat hívunk, akik már letették névjegyüket az erdélyi képzőművészet asztalán. Korábban olyanok jöttek, akik személyesen is ismerték Mátyás Józsefet, de ez időközben alakult, mindig vannak új arcok, új nevek. Nem szándékunk, hogy egy nagy létszámú tábort szervezzünk, hanem egy 10-15 fős alkotóközösséget hívunk meg, akik szeretettel gondolnak vissza Szentmártonra” – mutatott rá az elöljáró.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!