
A 101-es szépvízi községi út leaszfaltozásáról és a Szellő-tetőtől Kostelekbe vezető – Bákó megyei – erdei, illetve községi út járhatóvá tételének lehetőségeiről egyeztettek Kosteleken szerdán az érintettek.
2014. május 15., 19:172014. május 15., 19:17
2014. május 16., 09:252014. május 16., 09:25
Terepszemlével összekötött megbeszélésen egyeztettek a Szépvíz és Kostelek közötti útszakasz rendbehozataláról Hargita Megye Tanácsának munkatársai, az érintett önkormányzatok és közbirtokosságok vezetői, valamint a kosteleki illetékesek. A találkozón Ferencz András kosteleki magyartanár megköszönte, hogy a Hargita megyeiek még mindig magyarként tekintenek a helyiekre. Vázolta a bákói Ágas községhez csatolás utáni magyar oktatás helyzetét és a helyiek által csak magyar háznak nevezett, általuk épített közösségi tér kialakításának folyamatát.
A fiatalok hazatértét szeretnék
Ferencz kiemelte, számukra a legfontosabb, hogy a fiatalok iskola után hazatérjenek, és szülőfalujukban éljenek, dolgozzanak, ehhez viszont elengedhetetlen a megélhetési lehetőség biztosítása, megteremtése mellett a megfelelő infrastruktúra kialakítása is. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, a megyehatár ellenére Kostelek még mindig Csíkszék elzárt települése. Véleménye szerint most már egy nagyobb lépésnek kell következnie, mégpedig a Szépvízről Kostelekre a Szellő-tetőn átvezető út kiépítésének. A Hargita megyében lévő útszakaszért a szépvízi önkormányzat kell a legnagyobb felelősséget vállalja, a megyehatáron túli részért pedig azok a csíki közbirtokosságok, amelyeknek mezőgazdasági területei egészen a falu határáig benyúlnak – mutatott rá Borboly.
14 millió lej értékű beruházás
Ferencz Tibor szépvízi polgármester arról számolt be, hogy rég megfogalmazódott a Szépvíz területén lévő községi út leaszfaltozásának ötlete, mostanra már elkészültek a tervek is. Azok alapján a 101-es községi út 8,6 kilométernyi szakaszát aszfaltoznák le – egészen a megyehatárig –, amelynek összértéke hozzávetőleg 14 millió lej. A Bákó megyei részen további 4-5 kilométernyi aszfaltszőnyeg leterítésére lenne szükség, hogy megfelelő összeköttetés legyen az elcsatolt település és Csíkszék között – foglalta össze a polgármester.
Közösen terveztek
Az elöljárók megvizsgálták a lehetőségeket, és eldöntötték, hogy a Hargita megyei részen található útszakaszt – anyagi vonzata miatt – részenként építik ki, ha szükséges, először egy kövezett utat készítenek el, majd aszfaltoznak. A szomszédos megye területén levő út kiépítési lehetőségeinek felmérésére szakembert fogadnak, hogy a meglévő út felújítása mellett más lehetőségeket is vizsgáljon meg.
Csíkhoz tartoznak
A jelen lévő helyiek beszámoltak róla, hogy kevés segítséget kapnak az önkormányzatuktól, vagyis Ágastól, emellett pedig szinte semmilyen személyes kapcsolat nem alakult ki az elmúlt évtizedek alatt az ágasi és kosteleki emberek között. Meglátásuk szerint sokkal inkább a csíkszékiekhez ragaszkodnak, ezért is szeretnék, ha elkészülne a jelenleg személygépkocsival járhatatlan útszakasz. „Nagyon rég, hogy várjuk az út elkészülését, hiszen magyar anyanyelvűek vagyunk, szívünk mindig is Csíkhoz húzott. Oda tartozunk” – osztotta meg véleményét Almási György. A 45 éves kosteleki férfi ugyanakkor kifejtette, rendszerint Csíkszeredába járnak vásárolni, oda mennek, ha kórházi ellátásra van szükségük, sőt gyermekeiket is oda küldik iskolába, nem a közelebb lévő román városokba.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!