„Hazaérkezett” Boldogasszony-kiállítás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A jubileumi Mária-év alkalmából Boldogasszony címmel nyílt képzőművészeti vándorkiállítás kedden délután a Csíki Székely Múzeumban.

Péter Beáta

2015. július 28., 22:162015. július 28., 22:16

2015. július 28., 22:592015. július 28., 22:59

Csíkszereda a negyedik helyszíne a Kárpát-medence és a diaszpóra 55 kiemelkedő magyar művésze által kortárs módon megfogalmazott Mária-ábrázolásokat bemutató vándorkiállításnak. Hegedűs Enikő művészettörténész szerint a kiállítás tulajdonképpen hazaérkezett, hiszen forrása és ihletője Csíksomlyó kincse, a boldogságos Szűzanya szobra.

„A Szűzanyáról beszélni mindig felemelő érzés, ez a kiállítás el is érte a célját ilyen tekintetben, ugyanis ez a sok művész a képzőművészet nyelvén szólal meg, és vizuálisan próbálják meg az ezerarcú Boldogasszonyt ábrázolni” – fogalmazott Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója a megnyitón.

A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnökei Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
„A nagy összmagyar kultúra már-már példátlannak mondható csillagegyüttállásának pillanata ez, amikor egyetlen közös esztétikai élményként szemlélhetjük meg az 55 alkotást” – mutatott rá Szász Jenő. Mint mondta, a Kárpát-medence és a nagyvilág szétszórt magyar közösségeihez eljuttatni kívánt kiállítás-sorozat vándoroltatásának célja a nemzet megmaradásának a zálogát jelentő keresztény hitnek és értékeknek a felmutatása az anyaországban, a külhonban, a szórványban és a diaszpórában egyaránt.

„Örömmel látjuk a képzőművészeti megnyilvánulásokat, amikor valóban tetten érhető a magyar kormánynak az a nemzetstratégiai felfogása, hogy valóban a közös értékeink, kultúránk által egyesíti a nemzetet” – hangsúlyozta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés