
Fotó: Kristó Róbert
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közös készülődésre, várakozásra hívják Csíkszereda lakóit.
2014. november 28., 13:162014. november 28., 13:16
Advent négy vasárnapján újra meggyújtják a város központjában elhelyezett adventi koszorú gyertyáit, melyek a hit, a remény, az öröm és a szeretet jelképei. Az első gyertya ünnepélyes meggyújtását vasárnap 17 órától tartják a Majláth Gusztáv Károly téren. A rövid ünnepi műsor keretében Urbán Erik ferences atya és Szatmári Ingrid református tiszteletes asszony osztja meg adventi gondolatait az egybegyűltekkel, az elmélkedést a csíksomlyói kegytemplom kórusának előadása teszi még meghittebbé.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!