Két hónap múlva már jelentkezhetnek az újonnan beinduló, három éves szakoktatásba az érdeklődő diákok. Az oktatás megszervezésére, a felvételire vonatkozó módszertan megjelent, a feltételek pedig a megyebeli iskolákban adottak a szakoktatás újraindítására – mondta Görbe Péter szaktanfelügyelő.
2014. március 09., 15:232014. március 09., 15:23
2014. március 10., 12:432014. március 10., 12:43
Megjelent a kilencedik osztálytól ismét beinduló három éves szakoktatás módszertana. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapján (www.isjhr.eduhr.ro) megtekinthető szabályzat szerint az oktatás elindításának szervezése mellett ebben az időszakban már tájékoztatják az iskolákat, diákokat erről a továbbtanulási lehetőségről. Görbe Péter, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője közölte, a megyében is elindult már ennek a folyamata.
A szaktanfelügyelő szerint Hargita megyében adottak a nyolcadik osztály utáni, három éves szakoktatás beindításának a körülményei, olyan szakok indulnak, amelyekre legalább kilencedik osztályra az oktatók, a műhelyek és a felszerelés jelenleg is rendelkezésre áll. A megyében nem herdálták el a műhelyeket, bár kevesebb óraszámban, de használták ezeket a szakiskolák megszűnése után a szakközépiskolások – mondta a szaktanfelügyelő. Görbe Péter közölte, a diákokat a szakoktatásba beiratkozás alapján veszik fel, felvételi vizsga esetleg akkor lehet, ha a szakiskola beindítására az iskolához partnerként csatlakozó cég kéri ezt, például szakmai alkalmassági vizsgát szeretne. A nyolcadikos diákok már májusban, még az országos felmérés előtt beiratkozhatnak a szakoktatásba, az első beiratkozási időszak május 26-27-én zajlik, ezt később még két beiratkozási szakasz követi.
A három éves szakoktatás keretében Csíkszeredában a Kós Károly Szakközépiskolában kőműves-kőfaragó-burkoló és ács-asztalos-parkettázó osztályok indulnak ősszel, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre és a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet tanintézetekben agroturisztikai képzés lesz szakoktatásban, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában villanyszerelő, autószerelő és esztergályos osztályokba lehet jelentkezni, a Venczel József Szakközépiskolában pedig pék és bútortervező, asztalos képzések kezdődnek ősszel. Balánbányán román tannyelvű osztályban lakatosképzést indítanak.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!