
Fotó: Veres Nándor
A madéfalvi veszedelem előzményeire, szereplőire, tanulságaira világítottak rá az előadók pénteken, a Siculicidiumi Emlékév nyitórendezvényén.
2013. október 11., 17:282013. október 11., 17:28
2013. október 11., 20:442013. október 11., 20:44
Az emlékév első rendezvényét csaknem pontosan 250 évvel azután szervezték meg Madéfalván, hogy 1763. október 8-tól Mária Terézia rendeletének értelmében a határőrségbe történő belépés már nem önkéntes jelentkezés függvénye volt, hanem kötelezővé vált minden szabad székely számára. A madéfalvi közösségi házban tartott megnyitón Szentes Csaba, a község polgármestere úgy fogalmazott, néha kiváltság, néha teher egy olyan településen élni, ahol az elődök példát mutattak, életformává tették a kitartást, helytállást, és ezt most is követni kell.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szerint a szabadság utáni vágy a székelység számára időtálló maradt, és semmilyen hatalom nem tudta, nem tudja elfojtani. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a székelység egyik szimbólumának nevezte Madéfalvát, a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusát képviselő Szarka Gábor konzul pedig azt mondta, igyekeznek elérni, hogy a január 7-i ünnepségen egy magas rangú magyar állami személyiség is részt vegyen.
A Határőrség és székelység konferencia első előadójaként Pál Antal Sándor történész, levéltáros a korabeli dokumentumok tükrében elevenítette fel az 1764. januári eseményeket, ezek előzményeit. Nemcsak feljegyzésekből, vallomásokból idézett, hanem abból az utolsó levélből is, amely a vérengzés előtt egy nappal, január 6-án íródott, és amelyben az összegyűlt székelyek megtagadják a fegyver felvételét. Szőcs János csíkszeredai történész az akkori székely ellenállásban fontos szerepet játszó Zöld Péter plébános életútját mutatta be, majd Nagy József, Orbán Zsolt csíkszeredai történelemtanárok és Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester is előadást tartott.
A nyitórendezvény második napján, szombaton a Siculicidium emlékműnél tisztelegnek a vértanúk előtt, majd a madéfalvi menedékház környékén szabadtéri előadás következik, több száz résztvevővel elevenítik fel az 1764-es véres eseményt, valamint az azt megelőző napokat. Az emlékév keretében négy nagyobb rendezvényt tartanak, és számos kisebb megemlékezésre, emléktúrára, vetélkedőre kerül sor.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
szóljon hozzá!