
Fotó: Veres Nándor
Garanciális munkálatokat végez a csíkszeredai Szabadság téren a korábbi felújítást végző ING Service Kft. Többek között az utcabútorzat tönkrement burkolatait cserélik, javítják.
2016. május 24., 11:112016. május 24., 11:11
Buzogány Károly, az ING Service Kft. igazgatója elmondta, három évig tart a jótállási időszak a Szabadság térre, amely idén novemberben jár le. „A padok, támfalak, forgalomgátlók burkolatait, ahol hibásak, azokat kijavítjuk, illetve az ivókutakat is” – sorolta a cégvezető.
„Folyamatos a közterületeken lévő játszótéri elemek és padok elkorhadt elemeinek cseréje és javítása, erre idén 50 ezer lejt különítettek el a költségvetésből, illetve a város utcabútorzatainak karbantartását is rendszeresen végzik” – tudtuk meg Lázár Pétertől, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városrendezési osztályának vezetőjétől. Hozzátette, sok közlekedési táblát rongálnak meg, vagy járművekkel lámpaoszlopokat ütnek el, ugyanakkor előfordul, hogy az utcai szemeteskosarakat törik le. Minden rongálás esetén tesznek feljelentést a rendőrségen. A Szabadság téren zajló jótállási munkák kapcsán megjegyezte, hogy a rongálásból adódó károk javítását a városnak kell fedeznie, példaként említette a tönkretett ivókutat, amit szintén a kivitelező javít meg, de nem garanciális munkaként.
Csíkszereda főterét 2011-ben kezdték el felújítani uniós forrásokból, az integrált városfejlesztési terv részeként, amely új arculatot biztosított nemcsak a Szabadság térnek, hanem a városközpont jelentős részének. A három éven át tartó beruházás során átalakult még a Majláth Gusztáv Károly tér, a promenád, felújították a központi parkot, a Petőfi Sándor utcát, illetve egy szociális és ifjúsági központ számára a volt Csipike napközi épületét is rendbe tették szintén a Petőfi utcában. Az Európai Unió Regionális Operatív Programja pályázata révén tízmillió eurót költöttek a munkálatokra.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!