A nacionalizmus miatt szünetel az év fája verseny Romániában

•  Fotó: Daczó Katalin

Fotó: Daczó Katalin

Két év után szünetelteti Az év fája Európában verseny hazai megszervezését a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítvány. Egyelőre nem tudni, hogy itthon mikor indul újra a verseny.

Kozán István

2013. február 10., 12:372013. február 10., 12:37

2013. február 10., 15:562013. február 10., 15:56

„Összességében nagyon sikeres verseny volt, hiszen első évben a csíkszentléleki hárs nemcsak a romániai szakaszt, hanem az európait is megnyerte, második esztendőben a köpeczi szil lett a romániai győztes, amely Európában a második legtöbb szavazatot kapta. Hihetetlenül sokan bekapcsolódtak a játékba, mégis azért döntöttünk úgy, hogy meghatározatlan ideig nem hirdetjük meg a verseny hazai szakaszát, mert az első évben elkezdődött, a másodikban pedig már fokozódott a kampányolásban a verseny nacionalista megközelítése” – nyilatkozta Potozky László.

A verseny romániai szakaszát szervező Polgár-Társ Alapítvány igazgatója hozzátette, akkor kezdték érezni, hogy a verseny már nem a környezetvédelemről szól, amikor „sokan azzal kampányoltak, hogy nyerjen a magyar fa vagy a román fa. Mi környezetvédők és civil szervezet vagyunk, a nacionalista megnyilvánulásokat nem akarjuk támogatni ”.

Az is közrejátszott a szavazásos játék „pihentetésében”, hogy tavaly már sok esetben ún. fantom e-mail címekről probáltak szavazni, olyanokról, amelyek mögött nem voltak valós személyek, hanem csak azért hoztak létre, hogy szavazhassanak, így növelve egy-egy fa győzelmi esélyeit. „Nálunk abból is vita kerekedett bizonyos sajtóorgánumokban, hogy Eminescu fája helyett miért egy fél ezres falu fája nyert. Külföldi társszervezeteink folytatják a versenyt, náluk ugyanis nem voltak nacionalista felhangok” – mondta az igazgató.  

Azt egyelőre Potozky sem tudja, hogy meddig szüneteltetik év fája versenyt Romániában, illetve mikor kapcsolódnak be újra az európai partnerszervezetekkel közös verseny szervezésébe.

Közben e hónap elejétől már elindult Az év fája Európában verseny, a fákra február végéig lehet szavazni a www.treeoftheyear.org oldalon. Ezúttal hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vesz részt a versenyben. A játék lényege, hogy a fák segítségével felhívják a figyelmet a történelmi és természeti értékek védelmére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
2026. március 03., kedd

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren

A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).

Újabb 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt a bukaresti reptéren
Hirdetés