
Fotó: Pinti Attila
A péntek-szombati égi áldás nem volt elegendő, az illetékesek hiábavalóan bíztak abban, hogy az eső valamelyest mérsékelni tudja a csíkcsicsói tőzeg parázslását. Vasárnap délután a község közelében lévő mező ugyanúgy ontotta magából a jellegzetes szagú füstöt, mint csütörtökön.
2012. szeptember 23., 19:212012. szeptember 23., 19:21
2012. szeptember 23., 20:242012. szeptember 23., 20:24
Legalább húsz ember véglegesen meg tudná szüntetni a tőzegtüzet, de szükség lenne minél több segítőre, hogy a már tevékenykedő önkéntesek egészségét is tudjuk megóvni – közölte még korábban Bíró Albin talajfeljavító mérnök, akinek munkásai közül néhányan már megsínylették a tőzeggel vívott folyamatos küzdelmet. Szerencsére a csíkcsicsói önkormányzat – a nézeteltérések ellenére – újra fokozott figyelmet fordít a problémára, több emberük ismét munkába állt.
Létfontosságú az együttműködés
A szakértő portálunkon közölt véleménye miatt elnézést kér Becze Attila községvezetőtől, mivel szerinte a füst okozta veszélyes helyzetben nem szabad emberek közötti konfliktusok miatt elgáncsolni egy esetleges együttműködést. „Nem szeretnék kötözködni, pláne úgy, hogy közösen kell munkálkodnunk a füst megszüntetésén. Fontos egymás kisegítése, ahhoz pedig szükséges a jó viszony is” – tudatta Bíró.
A pénteki, ígéretesnek tűnő esőzés miatt a talajfeljavító mérnök, valamit a szintén segítséget nyújtó Vigh Ádám vállalkozó emberei csak szombaton fogtak neki a munkának, eddig megközelítőleg egy hektáron tudták – az égő terület Olt felőli sarkán – körülásni a tűzfészkeket. „Ez a tőzegtűz teljesen más, mint a Csíkszereda melletti, egyes helyeken két méteres mélységig is ég a talaj. Több és nehezebb a munka, lejjebb kell ásni, sok részen pedig utólagos javításokat végezni. Sajnos a két napos eső az égvilágon semmit nem ért” – árulta el a szakértő.
Közben a községvezetés kiküldött dolgozói a veteményesek közelében nemrég begyulladt részt igyekeztek megtisztítani, ott egyelőre csak néhány tíz centiméter mélységig kúszott le a tűz. A vasárnapra kitisztult égbolt után azonban továbbra is forró talaj és erőteljes füst jelzi, hogy a csapadékmennyiség még ott sem tudta útját állni az izzó tőzegnek.
Az oltási munkálatok hétfőn folytatódnak, a remények szerint a két „tábor” összefogásával – az égési mélység tudatában még hetekig tartó erőfeszítésekre lesz szükség.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!