
Fotó: Veres Nándor
Fontos, hogy karácsonykor ne csak a külső rendrakásra, a felszíni ünnepi hangulat megteremtésére figyeljenek az emberek, hanem a belső „takarításra”, rendrakásra is, hogy ne csak kint, hanem a lelkekben is karácsony legyen – vallja Ilyés Zsolt plébános.
2015. december 25., 15:452015. december 25., 15:45
Ilyés Zsoltot, a csíkszentléleki plébánost arról kérdeztük, hogy mit jelent számára a karácsony. „Számomra karácsony annak az ajándéknak az ünnepe, hogy az Isten közel jött hozzánk, hogy az Úr kézzel foghatóan kinyilatkozta, nem a felhőkön üldögél, hanem itt van köztünk. Néha a legmeglepőbb, legcsendesebb formában, észrevétlenül, de itt van velünk. S nem csak itt van, de ráadásul azért jött, hogy elhozza az ő mennyországi életét. Ahogyan az angyalok is meghirdették a születésekor: békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – indította beszélgetésünket a plébános. Rámutatott, lényeges, hogy csak a jóakaratú embereknek, azaz azoknak, akik akarják, illetve képesek befogadni ezt a békét.
Krisztus nemcsak jelen van, hanem életét akarja nekünk adni, és ez az élet sokkal több, mint amit a világ tud nyújtani – fogalmazott Ilyés. Az isteni élet, ami tőle és belőle jön, az sokkal szebb, mélyebb és igazabb, mint ami ebben a világban van – a felkészülés éppen emiatt fontos számára. Bevallotta, hogy ha tudatosan nem figyel, nem készül erre az örömhírre, akkor megtörténhet, hogy elmegy mellette. Hiába van minden nap vele az Isten, ha nem figyel, észrevétlen elhaladhat a mindennapok csodái mellett. „Ezért a karácsonyra való készülés egyik nagyon fontos eleme számomra, hogy nagyon tudatosan, minden nap, minden órában gondoljak arra, hogy az Isten tényleg itt van köztünk. De az ő módszere, hogy nagyon csendesen, nem feltűnően, nem zajosan, nem kiabálva, nem rendkívüli cselekedetekkel van köztünk, hanem egyszerű, apró dolgokban. Szóval figyelek, hogy abban is lássam meg az Istent, ha születik egy gyermek, vagy ha történik valami szép dolog a teremtett világban” – részletezte a lelkipásztor.
Nemcsak neki, hanem minden embernek tudatosan kellene figyelni arra, hogy meglássa ezeket a csodákat – hangsúlyozta. Hiszen tudni kell befogadni az örömhírt, a felkínált életet. Ezért tartja fontosnak elgondolkodni azon, hogy jóakaratú emberek vagyunk-e, az Isten békéje, az örömhír nekünk is szólhat-e. Figyelni arra, hogyan viszonyulunk az emberekhez, az emberi gyarlósághoz, hiszen ez a béke csak a jóakaratú embereké lehet. Ahogyan a Biblia is írja, boldogok a békességszerzők, mert övék a mennyek országa.
Ilyés azt is kimondta, habár mindenkinek fel van kínálva a lehetőség, mégsem lehet mindenkié ez a tapasztalat, ha nem készítik elő a szívüket, gondolkodásukat, az életüket az öröm befogadására. Megjegyezte ugyanakkor, sokakban látja azt a törekvést, hogy magukban, maguk körül szeretnének egy kis mennyországot teremteni. „Megteremteni a békét, az örömet, az önzetlen ajándékozó életet, az egymásra figyelést, a szeretetet – hiszen ez a mennyország.” A saját mennyországok megteremtését azonban nem a körülmények, hanem az Isten tudja megadni. Tehát az igazi karácsony nem attól ünnep, mert külsőséges karácsonyi hangulat veszi körül az illetőt – fények, zene, karácsonyfa –, hanem mert bent isteni öröm tölti el, az emberből sugárzik az ünnep. „Ahogyan Jézus is mondta, a mennyország bennetek van, nem körülöttetek\" – idézte újra a Bibliát a plébános. Tapasztalata szerint erre tudatosan figyelni és készülni kell.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!